2021
2021. szeptember 21., kedd
Napi felülről:
Eddig még csak olyan próbatétel ért benneteket, amely minden más embert is előbb-utóbb elér. Isten azonban hűséges, ezért nem fogja megengedni, hogy túl nehéz megpróbáltatásnak legyetek kitéve. Sőt, amikor a próbatétel kellős közepén vagytok, utat nyit nektek, hogy kiszabaduljatok belőle. Így ki fogjátok bírni a megpróbáltatást.
Korinthusi első levél 10. rész 13. vers*
Áldott keddet, az Istennél talált békesség és biztonság erejét, a bátor hitlépések áldásait kívánom minden testvéremnek!
Különbözőképpen érintenek bennünket a nehézségek. Vannak, akik a legkisebb kihívást is szörnyűségként élik meg, míg mások a végletekig képesek elviselni a szenvedést. Vannak próbatételek, amelyekbe bele kell nőnünk, meg kell erősödnünk, hogy sikeresen túljussunk rajtuk. A világ jelenlegi leggyorsabb futójának hajdanán még az első lépések megtétele is bonyolultnak tűnt. Vagyis a legtöbb nehéz helyzet türelemmel, tanulással, gyakorlással és segítséggel legyőzhető, mert alapvetően küzdelemre lettünk teremtve. Vannak értékeink és képességeink, amelyek leginkább a terhek alatt teljesednek ki igazán, és érnek be tökéletesen, ezért alapvetően nem ellenségeink ezek a helyzetek, sokkal inkább lehetőségek. A megpróbáltatások azonban komoly kísértések is lehetnek, amikor elveszni látszik minden reménység, mert túlnőnek rajtunk a problémák és nincs már több emberi ötletünk. A mennyei Atya pontosan ismeri képességeink határait, tudja mi kérhető számon rajtunk és tisztában van a megpróbáltatásaink erejével is, ezért személyre szabott segítséget és szabadulást készített el számunkra, hogyha minden földi ajtó bezárul is, egy út nyitva legyen, amely hozzá vezet.
Mennyei Atyám köszönöm gondoskodó figyelmedet, tanítgató szereteted és a szabadulás útját!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. április 29., csütörtök
Napi felülről:
A könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az gyarapodik.
Példabeszédek könyve 13. rész 11. vers*
Áldott csütörtököt, szorgalmas kezeket, bölcs szívet és reménnyel teli napot kívánok minden testvéremnek!
Sokkal fontosabb az, aki vagy, illetve akivé válhatsz Isten segítségével, mint az, amit birtokolsz, ami a neveden van, ami ott van a bankszámládon. Sajnos a világ mérlegén mégis a vagyon, az emberi hatalom és sikerek az igazi súlyok. Ezért állandó kísértésünk, hogy minél könnyebben és hamarabb megkapjunk ezekből a lehető legtöbbet. Ezzel az egyik probléma, hogy ezen az úton egyszerű átlépni a tisztesség és becsületesség korlátait és hamar ott találjuk magunkat az önző törtetés, a másokat kihasználás és érzéketlenség mezején. A másik nehézség abból adódik, hogy elhisszük a könnyen szerzett boldogság hazugságát. Egy boldog házasság, egy mély baráti kapcsolat, egy elismerésre méltó szakmai tudás soha sem hullik az ölünkbe, hanem évek, évtizedek kitartó, hűséges munkájának az eredménye, ahol mi magunk formálódtunk, változtunk és válhattunk egyre érettebb és jobb emberré. A mennyei Atya ma is arra biztat és bátorít bennünket, hogy a hiábavaló és hamis vágyálmok helyett, tegyük helyére a következő téglát, vessük el a kezünkbe lévő magokat és hűséggel, hittel lépjünk egyet előre a szeretet útján!
Atyám, köszönöm az élet mély és tőled való örömét és boldogságát! Nem a könnyebb, hanem a helyes úton szeretnék ma is továbbmenni.
*Revideált új fordítás
2021
2021. április 22., csütörtök
Napi felülről:
Miért adnád fel lelkem és miért zúgolódsz bennem? Reménységgel várj Istenre, mert még dicsőíteni fogom őt jelenlétének szabadításáért! 42. zsoltár 6. vers*
Áldott csütörtököt, reménységgel, bátorsággal és Isten jelenlétének erejével betöltött napot kívánok minden testvéremnek!
Feladom, mert annyira nehéz, olyan elkeserítő és lehangoló minden! Nincs erőm tovább küzdeni, hiszen úgy érzem, hogy az árral szemben haladok és belefáradtam. Ilyenféle gondolatok időnként elcsüggesztenek bennünket, de az a fontos, hogy ne ezeké legyen az utolsó szó! Az élet nehézségei, személyi ellentétek, viták és harcok elkerülhetetlenek. Az ebből következő háborgás, zúgolódás és csüggedés kísértése is menetrendszerűen megérkezik, de nem kell, hogy magával is ragadja a lelkünket feladva a céljainkat és a reménységünket. Nem vagyunk egyedül a harcainkban még akkor sem, ha időnként ezt érezzük! Vannak családtagjaink, barátaink, munkatársaink, akik hozzánk hasonlóan küszködnek, ezért nem eltávolodni kell tőlük, sokkal inkább összefogni velük, mert együtt, egymásért egészen más harcolni. Amikor mégis minden kötél szakadni látszik, a mennyei Atya segítsége akkor is lehetőséget biztosít a megújulásra! Aki benne megbízik és reménykedik az mindig meg fog érkezni a szabadulás örömének forrásához!
Atyám, hálás vagyok, hogy a kísértéseim közepette is mellettem állsz, bíztatsz és bátorítasz, hogy soha nem adjam fel, mert rád mindig számíthatok!
*Saját magyarázatos fordítás
2021
2021. április 12., hétfő
Napi felülről:
„Mint a felkavart kút, vagy a beszennyezett forrás, olyan az igaz ember, ha elbizonytalanodik, és enged a gonosznak.” Példabeszédek könyve 25. rész 26. vers*
Áldott hétfőt, emberi értelmet meghaladó békességet és reménységet, az előttünk tornyosuló feladathegyekhez pedig bölcs kitartást kívánok minden testvéremnek!
A tiszta és egészséges víz nem különleges elvárás, hanem a szervezetünk lételeme. Ma is az emberiség egyik legnagyobb kihívása, hogy jut-e mindenkinek belőle elég? Különleges megoldásokat és hatalmas összegeket fordítanak arra, hogy megtisztítsák a káros anyagokkal szennyezett vizeket, ahhoz, hogy ne betegségeket vagy halált hozzanak, hanem táplálják az életet. Az igaz lélek szívének forrása áldott és felüdítő. Gondolatai, szavai és tettei egészségesek és tiszták, mert az igazság és szeretet mélységeiből merít. Ezért képes a békesség és tisztelet, a megbecsülés és hála növekedni és erősödni ott, ahol ilyen vizek itatják. A sok rossz és szenny azonban könnyen elbizonytalanítja a legtisztább szívet is abban, hogy érdemes-e még igaznak, jónak, nemesnek lenni akkor, amikor a hűtlenség, hazugság és képmutatás szavait szomjazzák az emberek és nagy hangon dicsérik a gyűlölet és gőg italát. A gonosszal soha nem lehet jó üzletet kötni, csak veszíteni tudunk vele, mégis nagyon csábítóak azok az ajánlatok, amelyek tőle érkeznek. A mennyei Atya abban szeretne segíteni, hogy a kísértés és bizonytalanság ellenére is hűségesen ragaszkodjunk a tiszta és élő vízhez, ha pedig felkavarodott és beszennyeződött a szívünk forrása, akkor a bizalommal kérjünk tőle egy megújító tisztítást!
Áldott légy Atyám, mert igaz vagy és bennünket is igazságban és igazságra nevelsz!
*Egyszerű fordítás