2023
A Templom: ahol terhed lehull

„De nagy bajomban az Örökkévalóhoz kiáltottam,
2 Sám 22:7
Istenemet hívtam segítségül.
Templomában meghallotta hangomat,
kiáltásom feljutott hozzá, meghallgatott!”
„Mikor elcsüggedtem, rád emlékeztem, imádságom feljutott eléd, szent Templomodba.”
Jónás 2:7
„De bementem Isten Templomába,
Zsolt 73:17, 21, 28
s akkor végre megértettem a gonoszok sorsát.
Milyen ostoba voltam,
hogy bosszankodtam miattuk!
Milyen jó a közeledben élni, Istenem!”
„Hallgasd meg szolgád és néped, Izráel imádságát a jövőben is, amikor majd e Templom felé fordulva hozzád imádkoznak! Hallgasd meg a Mennyből, lakóhelyedről őket, és amikor elfogadod imádságunkat, bocsáss meg nekünk.”
1Kir 8:30
Lettországban járva láttam, amint sokan – akár csak autóban elhaladva – a templom közelébe érve keresztet vetettek vagy mondtak egy rövid fohászt. Ezzel kifejezték, hogy a templom a számukra még akkor is szent, ha csak a közelében vannak. A templom az öröm, békesség mellett a terhektől és a bűntől való szabadulás, a megbocsátás helye is. Itt feltehetjük Istennek a kérdéseinket, elmondhatjuk mindazt, amit nem értünk, ami fáj, ami elkeserít. „Akkor végre megértettem” – mondja a zsoltáros. Igen, az imádság házában megérthetjük Isten jóságát, gondviselését, irgalmát, a bűnösök iránti végtelen szeretetét.
Ima:
Hálás vagyok, Istenem, hogy a közeledben lehetek az imádság házában. Megérthetem, milyen sokat tettél és teszel értem minden egyes napon. Köszönöm, hogy elfogadsz minden gyengeségem és bűnöm ellenére, és az Úr Jézus áldozata által kegyelmedbe, szeretetedbe fogadsz, ha megvallom bűneimet. Dicsőítlek mindezért! Kérlek, tarts a közeledben, amíg csak élek!
2023
2023. április 19., szerda
Napi felülről:
“Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.”
A zsidókhoz írt levél 10. rész 7. vers*
Áldott szerdát, Isten gondoskodó, előrelátó és bölcs szeretetének felismerését, vezetését és örömét kívánom minden testvérem számára!
Nem egyértelmű és magától értődő, annak megértése, hogy ki is vagyok valójában, miért élek és mi a feladatom a világban? Talán leginkább nem is megérteni, hanem megélni kellene mindezt, ahogyan egy gyermek sem fogja fel pontosan, mit is jelent az, hogy családja van, nem tud mindent a szüleiről, mégis rendkívül jól, biztonságban és boldogan élheti meg gyermeki létét. A földi szüleink nem rendelkeztek rólunk pontos előrelátással, nem ismertek velünk kapcsolatban egy személyre szabott kézikönyvet, mégis a legjobb tudásuk, képességük szerint egyengették útjainkat. Igaz, a születési anyakönyvi iratokban ott szerepel együtt a nevünk, ami csak leírta a kapcsolatrendszerünket, mégis kihatással lett az egész életünkre. A mennyei Atya meghívott bennünket Jézus Krisztus által az ő családjába. A nevünk ott szerepelhet általa az élet könyvébe, ami nem egy vallási, hanem létkérdés. Ezen felül rá figyelve egyre biztosabb lehetek abba is, hogy hova tartozom, kinek tartozom valójában figyelemmel és engedelmességgel. Az, hogy itt vagyok, érzek és élek annak a lehetősége, hogy betöltsem mindazt a jót, amit Isten elgondolt felőlem!
Mennyei Atyám, hálát adok, mert fontos, értékes és kedves vagyok számodra! Arra vágyom, hogy megvalósítsam jó terveidet az életemmel!
*Revideált új fordítás
2023
A Templom: betölt áldásaival

Csak egyet kérek az Örökkévalótól, ezért könyörgök, hogy házában lakhassam egész életemben, szépségét nézhessem, és templomában gyönyörködhessek.
Zsolt 27:4
Bárcsak már Templomod udvarában lehetnék! Testem-lelkem türelmetlenül kívánkozik az Élő Istenhez!
Zsolt 84:2
Mert jobb egyetlen nap nálad, mint ezer máshol! Jobb Istenem Templomának küszöbén állni, mint a gonoszok sátrában lakni!
Zsolt 84:10
Milyen boldog, akit kiválasztasz, hogy közel vond magadhoz, s hogy veled lakjon palotádban! Betöltesz minket bőségesen házad áldásaival, Templomod javaival!
Zsolt 65:4
Ki ne vágyna boldog életre? A néhány évtized, ami erre a földi életre rendelkezésünkre áll, nagyobb részt telve van nehézségekkel, szenvedéssel, zökkenőkkel, bánattal. Kevés az az idő, amit valóban boldognak mondhatunk. Isten azonban adott egy helyet, ahol letehetünk minden terhet és ahol megtelhetünk békességgel, örömmel, kizárhatjuk a külvilágban tapasztalt gonoszságot, háborúságot, békétlenséget, a mindennapi küzdelmeket. Nem csoda, hogy a zsoltáríró is mélységesen kívánkozik erre a helyre – Isten templomába.
Ima:
Uram, sokszor fogalmazódik meg az én szívemben is az a kívánság, hogy minden terhet letehessek a lábaidnál, és örömteli találkozásban legyen részem Veled és testvéreimmel szent templomodban. Te vagy egyedül, aki megelégíthetsz és boldog örömmel tölthetsz el a találkozás helyén. Szeretnék én is életem végéig Veled maradni abban a békességben, ami Házadban tölt el. Kérlek, részesíts ebben a kegyelemben!
2023
A Templom: Imádság háza minden népnek
„Azután az Örökkévaló ezt mondta Salamonnak: „A Templomra nézve, amelyet építesz, ezt mondom neked: ha rendelkezéseim szerint élsz, ha véghez viszed határozataimat és engedelmeskedsz parancsaimnak, akkor én is beteljesítem apádnak, Dávidnak tett ígéretemet: Izráel gyermekei között fogok lakni, és nem hagyom el népemet, Izráelt.”
1Kir 6:11

„Ami pedig azokat az idegeneket illeti,
És 56:6-7
akik az Örökkévalóhoz csatlakoztak,
hogy szolgálják őt,
hogy szeressék az Örökkévaló nevét,
hogy szolgái legyenek,
akik megőrzik a szombat ünnepét,
s vigyáznak, hogy ne törjék meg azt,
akik hűségesen ragaszkodnak
az Örökkévaló Szövetségéhez,
bizony, őket is fölviszem szent hegyemre!
Megörvendeztetem őket imádságom házában,
és szívesen fogadom
égő- és véresáldozataikat oltáromon.
Mert házam imádság háza lesz
minden nép számára.”
Érdekes megfigyelni, miképpen kerülnek Isten közelébe más népek az izráelieken kívül. Isten ígéretei már Ábrahámtól kezdve szólnak minden népnek, az üdvösség lehetősége nyitott a teljes emberiség számára. Isten nem csupán a „kiváltképpen való” zsidó népet szereti, hanem minket is, akik a zsidósághoz képest „idegenek” vagyunk, és ez megnyilvánul az ésaiási igében is. Isten meg akar örvendeztetni bennünket az imádság házában, de ennek feltétele is van – akkor tudja ezt megtenni, ha ragaszkodunk a vele való Szövetséghez, megtartjuk parancsolatait.
Ima:
Hálát adok neked Uram, hogy nem vagyunk a számodra idegenek, hanem hit által a Te néped lehetünk. Köszönöm, hogy az imádság háza minden nép számára nyitva van. Szeretnénk megbecsülni templomodat, drága kincsként őrizni a Veled való szövetséget és hűséges szolgáidként feltárni a Veled való találkozás lehetőségét azok számára, akik ma még idegenként tekintenek templomodra, kívülállónak érzik magukat és távol vannak Tőled. Segíts hűségesen őrizni a szövetséget és örvendeztess meg minket a Te házadban!
2023
2023. április 18., kedd
Napi felülről:
“Ki áll mellém a gonoszokkal szemben? Ki harcol velem a gonosztevők ellen?”
94. zsoltár 16. vers*
Áldott keddet, a gonoszság elleni harcban erőt, elszántságot és mennyei segítséget kívánok minden testvérem számára!
Az, hogy a gonoszság jelen van a világban, közvetlen környezetünkben, sőt saját szívünkben is, sajnos tapasztalható tény. Többféleképpen válaszolhatunk erre a kihívásra. Amíg másokat érint elsősorban, addig elfordíthatjuk a fejünket, becsukhatjuk a szemünket, mintha nem lenne semmi felelőségünk ezzel kapcsolatban, de amikor a saját bőrünkön tapasztaljuk a romboló hatását, akkor már tennünk kell valamit. Az nem vezet valós eredményre, ha bekeményítünk és ugyanolyan módon, módszerekkel és stílusban harcolunk ellene, mert ezzel csak a rossz győzelmét segítjük elő. Amikor kiabálnak velünk, gonoszul beszélnek és megszégyenítenek, akkor látszólag megoldás lehet, ha mi még hangosabban, még kegyetlenebbül és még erősebb sértést használunk válaszképpen, hiszen ezt érdemli az a gonosz, aki ránk támadt. Valójában csak szabadjára engedjük a bennünk lakozó, mindaddig háttérbe szorult gonoszságot. A rossz ellenében nem meghunyászkodni kel, feladni és beletörődni, mert azért és addig vagyunk igazán emberek, amíg harcolunk a gonoszság ellen, akár bennünk van, akár másokban. A rossz ellen egyedül jóval, jósággal, békességgel és szeretettel lehet hatékonyan küzdeni és győzni!
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy arra bátorítasz, segítesz, hogy ne fogadjam el, higgyem el, a gonosz hatalmát, hanem mindig legyek kész harcolni ellene a jóság, józanság és bölcsesség tőled kapott fegyvereivel!
*Egyszerű fordítás
2023
A Templom: ahol találkozhatsz Istennel
„Dávid nagyon kedves volt Istennek, és azt kérte tőle, hogy templomot építhessen neki, a Jákób Istenének. Mégis Salamon építette fel a Templomot. De a Magasságos Isten nem olyan templomban lakik, amit emberek építenek. Amint a prófétais mondja:
»Azt mondja az Örökkévaló:
Apostolok 7:46-50
A Menny a trónom,
és a Földön pihen lábam.
Miféle házat építhetnétek nekem,
milyen helyet, ahol megpihenjek?
Talán nem az én kezem teremtette mindezeket?«”
Ezen a héten templomba megyünk. Néhány jellemző és kiemelkedően fontos igeszakasz segíthet tisztázni a viszonyunkat Isten Templomához, az imádság házához, az Úrral való találkozás, a közösség megélésének helyéhez.
Dávid törekvése arra, hogy templomot építsen, megmutatja számunkra, hogy az emberben mélyen gyökerezik a vágy, hogy közel kerüljön Istenhez, keresi a lehetőséget, hogy találkozhasson Vele. Ez a vágy már ott lehetett az emberben a Paradicsomból való kiűzetés óta, hiszen elvesztette azt a közvetlen baráti kapcsolatot az Örökkévalóval, ami az édeni állapotot jellemezte. Nem Istennek van szüksége a templomra, hiszen Ő mindenütt jelenvaló, az Ő alkotása a teljes univerzum – hanem nekünk.
Ima:
Köszönöm, Istenem, hogy nem zártad el a Veled való találkozás lehetőségét a bűneink, hiányosságaink, mulasztásaink ellenére sem, hanem adtál egy helyet, ahol találkozhatunk Veled egyenként és közösségben is, ahol áldások várnak és dicsőíthetünk Téged. Hálát adok az imádság házáért és kérlek, erősítsd a szívemben a vágyat, hogy ne csak az otthoni csendességben, hanem a gyülekezet közösségében, az imádság szent helyén is keresselek Téged.
2023
2023. április 17., hétfő
Napi felülről:
“Ha panaszod van valaki ellen, ezt vele beszéld meg négyszemközt, ne mással! Ne pletykáld ki más dolgait, különben a másik megszégyenít téged, és rossz híredet terjeszti.”
Példabeszédek könyve 25. rész 9-10. vers*
Áldott hétfőt, a kapcsolataink ápolását, gyógyulását és helyreállítását kívánom minden testvérem számára!
Sok problémánk lehet az életünkben, de az egyik legveszélyesebb a kapcsolataink megromlása. Amikor megbántanak, igazságtalanok velünk szemben vagy visszaélnek a bizalmunkkal az fájni fog, ha érző emberek vagyunk. Ezt a tüskét minél hamarabb el kell távolítanunk a szívünkből, hogy ne fertőzze meg az egész gondolkodásunkat. Az nem megoldás, sőt kifejezetten káros, ha másoknak panaszkodsz emiatt, de arra nem törekszel, hogy azzal, akivel problémád van rendezd az ügyedet minél személyesebben. Sajnos a büszkeségünk miatt sokkal egyszerűbb háborúzni, mint a valódi megbékülést munkálni. Elmondani minden rosszat a másikról, kipletykálni a hibáit, gyengeségeit igazi hátbatámadás, ezért ne csodálkozz, ha a válaszreakció se lesz kíméletes és tapintatos. A rendezés útja nehezebb, mert az tűnhet gyengének, aki először lép a másik felé, miközben pont fordítva van. A négyszemközti megbeszélés sohasem felesleges, de annál hatékonyabb, minél hamarabb sor kerül rá. Egy mentőautó, ami esélyt ad a gyógyulásra, hogy később ne harckocsikkal lőjük egymást.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztus által megmutattad, mit jelent először lépni azok felé, akik megbántottak és esélyt adni a békességre!
*Egyszerű fordítás
2023
A legjobb gyógyszer a Szeretet!
“Egy bölcs orvos azt mondta: A legjobb gyógyszer a világon a szeretet. És mi van ha nem működik? Kérdezték tőle… Akkor emelni kell a dózist- válaszolta mosolyogva.”
Biztosan többen elmondhatjuk, hogy voltunk már olyan helyzetben, hogy valaki a környezetünkben, szomszéd, munkahely vagy baráti körben nem nagyon kedvel minket valamiért… Egyszer mikor új munkahelyre kerültem, volt valaki aki nem kedvelt, szurkált a megjegyzéseivel, okot keresett, hogy bántson. Nagyon rosszul esett, próbáltam megfelelni, de egy idő után rájöttem, hogy csak lsten segíthet. Elkezdtem imádkozni, hogy Ő változtassa meg a szívét, hogy ne legyen olyan szeretetlen, bántó. Mikor már egy ideje fohászkodtam és nem történt semmi, elkeseredtem, nem értettem, miért nem hallgat meg lsten. Aztán egyszercsak meghallottam a hangját, amint ezt mondta: Te a munkatársadtól vársz szeretetet? Hiszen nem tudja, mi a szeretet. Látod mennyi frusztráció, mennyi kegyetlenség van benne. Te ismered a szeretetet, neked kell adnod neki. Ne várd tőle azt, amije nincs. Meglepődtem, és az volt az első reakcióm, hogyan tudnám szeretni, hisz annyiszor bántott. Viszont a szívemben tudtam, hogy csak ez visz előre. Elkezdtem imádkozni feltétel nélküli szeretetért, megbocsátásért. Legközelebb mikor beszéltünk, mondtam, hogy semmi bajom a személyével, az történt miközben imádkoztam érte, megértette, hogy én az igazságot, igazságosságot képviselem. Egy idő után normális viszony alakult ki köztünk. Ez az eset megtanított, hogy a szeretetet nem várni kell, hanem adni. Biztos ismerős az idézet: “Akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szüksége a szeretetre.” Daniel Jay Millman Kívánok ilyen szeretet-adományozást kapcsolatainkban.
2023
2023. április 16., vasárnap
Napi felülről:
Szólt hozzá harmadszorra: „János Simonja, kedvelsz engem?” Elszomorodott Péter, mert harmadszorra így szólt hozzá: „Kedvelsz engem?” Ezért ezt válaszolta neki: „Uram, te mindent tudsz, te ismered, hogy kedvellek téged.” Jézus meghagyta neki: „Legeltesd a juhaimat!”
János evangéliuma 21. rész 17. vers*
Áldott vasárnapot, a megújító mennyei kérdések, válaszok és megbízások megértését, megélését és erejét kívánom minden testvérem számára!
Eljutott Jézus és Péter beszélgetése a harmadik lépésig. Ekkor az Úr arra kérdez vissza, amivel addig válaszolt a tanítványa: „Kedvelsz engem?” Ebben elsőként az volt a szomorú, hogy a háromszori kérdezés a háromszori tagadására emlékeztette Pétert, másodjára pedig az, hogy már arra is rákérdezett Jézus, amit ki mert mondani az előző válaszaiban. Valóban a Megváltó mindent tud, pontosan ismer bennünket, még a szívünk szándékait is és ez a biztosítéka annak, hogy nem fogadkoznunk kell, ígérgetnünk és nagy vállalásokat tennünk, hanem egyszerűen engedelmeskedni annak, amivel megbízott bennünket. Nem szabad többnek, jobbnak gondolnunk magunkat annál, mint amilyenek valójában a szívünk állapota szerint vagyunk, de annál kevesebbnek sem, mint amit Isten gondol rólunk, amennyire ő bizalmat szavazott nekünk. Már csak az maradt hátra a helyreállásból, hogy a tanítvány figyelmesen kövesse mesterét akármerre vezeti majd, mert ennek a célállomása a mennyei Atyánál van, aki örömmel fogadja hazaérkező gyermekeit.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztus által engem is megszólítottál, megújítottál és vezetsz egészen a mennyig!
*Saját fordítás
