2023. február 3., péntek

Napi felülről:

„Simon Péter válaszolt neki: Uram, kihez menjünk majd oda? Az örök élet tanításait te tartod!”

János evangéliuma 6. rész 68. vers*

Áldott pénteket, a bizonyosság és az elkötelezettség megerősödését kívánom minden testvérem számára!

Ami jót elkezdtünk, amiről megbizonyosodtunk, hogy helyes, azt mindenképpen vigyük tovább és folytassuk, akkor is, amikor kételyek és kétségek merülnek fel, mert nem értünk meg mindent azonnal. A hit útján ezzel többször is találkozni fogunk, hiszen sokszor az addigi határainkat átlépve, de még az értelemünket is meghaladó területeken fog átvezetni. Ez egyben a kísértés időszaka is, arra, hogy meghátráljunk, feladjuk és más, egyszerűbb cél után nézzünk. Jézus Krisztus követése sem régen, sem napjainkban nem tartozik a magától értődő dolgok közé. Akkor és most is elkötelezettségre, hűségre van szükségünk ahhoz, hogy kitartsunk mellette. Okoskodást, büszke önérzetet és ítélkezést mindenfelé találhatunk. Kegyetlenséggel, gyűlölettel és megvetéssel keresés nélkül is szembesülünk. A valódi, teljes, halálon is átlépő élet igazsága és ereje azonban nála, általa és benne található. Ő bírja, birtokolja és tartja azt a tanítást, kijelentést, amely a lelkünk biztos megmenekülését és megtartását garantálja. Őhozzá érdemes megérkezni, de elhagyni őt soha!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy Jézus Krisztusban teljes élettel ajándékoztál meg!

*Saját fordítás

2023. február 2., csütörtök

Napi felülről:

„Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked!”

Mózes első könyve 12. rész 1. vers*

Áldott csütörtököt, a földi és mennyei elhívásunk, küldetésünk találkozását és összhangját kívánom minden testvérem számára!

Abrám, aki a hite formálódása során kapta az Ábrahám nevet az Úrtól, most hallja és érti meg azt a személyes megszólítást és küldetést, amelyben összeér a földi élete, a mennyei elhívásával. Ennek beteljesüléséhez, el kell hagynia, túl kell lépnie a saját addigi élettapasztalatán, biztonságot nyújtó ismeretkörén, hogy nekivágjon annak a nagy kalandnak, amelyben az Örökkévaló vezeti őt közvetlenül. Ez a hite érettségének próbája, amikor már nem a szülei, családja vallásosságán keresztül éli már meg az Isten-kapcsolatát, hanem hozzá szól a Mindenható szava, vele beszél a Teremtő! Ez az a fordulópont az életében, ami mindent más fényben világít meg. Ugyanaz a hetvenöt éves ember marad, mégis kinyílik előtte egy új világ, amelyben az Úr nem egy távoli istenség már, hanem élő valóság. Kiderül, hogy nem csupán földi céljai vannak az életének, hanem Istennek is világos tervei vannak vele, igaz ez nem automatikus megy végbe, hanem szükséges, hogy ő is elfogadja ezeket, elinduljon a kapott útmutatás szerint és hit által éljen.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert szereteted személyesen megszólított, elhívott és megáldott!

*Revideált új fordítás

2023. február 1., szerda

Napi felülről:

„Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre!”

Máté evangéliuma 5. rész 41. vers*

Áldott szerdát, a győztes második mérföld meglépését, megélését kívánom minden testvérem számára!

Vannak, akiknek hatalmukban van, hogy valamire ne csupán megkérjenek, vagy fizetés fejében elvárjanak, hanem egy az egyben kötelezzenek, kényszerítsenek rá bennünket, függetlenül attól, hogy mi a véleményünk erről. Ezt történt Jézus Krisztus halála előtt is, amikor egy munkából haza felé tartó embert, cirénei Simont ragadtak meg a katonák és kényszerítettek arra, hogy vigye tovább az összevert Megváltó keresztjét. Ez egy rendkívül megalázó helyzet, ami hiába igazságtalanság, mégis megtörténhet velünk. Jézus nem háborgásra, menekülésre vagy csendes beletörődésre hív bennünket, mert mindegyik megoldás esetén valamit el fogunk veszteni, hanem a győztes második mérföldre. Amikor emberileg és lelkileg is a rossz, a gonosz, a kényszerűség fölé emelkedhetünk azáltal, hogy saját döntésünk alapján továbbmegyünk az úton, bizonyítva, hogy mi különbek, többek vagyunk náluk. Nem beleroppanunk a nem várt teherbe, összetörünk a kényszer alatt, hanem megerősödve, igazként kerülünk ki a próbatételből.    

Mennyei Atyám, hálát adok, mert te a legnehezebb helyzetekben is a legjobb megoldásra tanítasz, ami előre visz a menny felé!

*Revideált új fordítás

2023. január 31., kedd

Napi felülről:

„Ha a könnyek völgyén mennek is át, a források völgyévé változtatják, s áldást hoznak nekik az őszi esők.”

84. zsoltár 7. vers*

Áldott keddet, Istenünk átformáló, megújító és éltető vezetését, hatalmát és jelenlétét kívánom minden testvérem életére!

A völgyeken, pusztaságokon is át kell haladnunk ahhoz, hogy eljussunk az igazi célunkig. Természetesen sokkal reményteljesebb magaslatokon járni, ahonnan messze előre lehet látni, ahol örömteli élményeket gyűjthetünk, de a továbblépéshez le kell ereszkednünk és végig kell járnunk a „nemszeretem” helyeket is. Itt sokkal nehezebb reménységgel látni és boldogan haladni. Amikor mindezt még súlyosbítja, hogy az elkeseredés, csüggedés vagy a fájdalom könnyeivel öntözzük a lépéseinket, akkor nehéz elhinni, hogy ebből még származhat valami jó. A mennyei Atyában való bizalom, a vele megélt közösség azonban csodákra képes, mert már nem az lesz a lényeges, hogy én mit tudok elképzelni, remélni, hanem az, hogy Ő milyen hatalmas. Áldott az, akinek a könnyei nyomán is virágok fakadnak, mert az Örökkévaló vigasztalása áldásmagokká formálja őket. Boldog az, aki nem kiszárad és megkeményedik a nehézségek idején, mert felülről érkezik hozzá az éltető, jövőt építő áldáseső a megfelelő időben.

 Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a könnyeim nem elsiratnak, ha velem vagy, hanem az áldások cseppjeivé változtatod azokat!

*Egyszerű fordítás (Zsoltárok 84,6)

2023. január 30., hétfő

Napi felülről:

„De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem.”

3. zsoltár 4. vers*

Áldott hétfőt, a megújuló küzdelmeink között is biztos védelmet, a csüggedés helyett felemelt fejet és reménységgel látó szemeket kívánok minden testvérem számára!

Nehéz megélni, amikor érezzük, tudjuk és tapasztaljuk, hogy valamiért nem szeretnek, velünk szemben állnak, rosszakat mondanak rólunk és megpróbálnak megalázni. Az egészséges lelkületű embert nem azért bántja mindez annyira, mert személyes sértésnek veszi, hanem azért, mert fáj neki a szeretetlenség, a gyűlölet és az ellenségeskedés. Nagyon lényeges, hogy ezekben az esetekben se higgyem el azt a hazugságot, hogy ha nem szeretnek engem az emberek, akkor Isten sem szeret, magamra maradtam. Ezért ilyen időszakokban még jobban kell keresnem az Örökkévaló közelségét, jelenlétét és védelmét. Egyrészt ez segíthet felismerni a saját hibáimat, bűneimet, amit addig eltakart előlem a lelki fájdalmam és józan, bölcs lépésekre vezethet. Másrészt valóságosan átélhetem, hogy Isten egy védett otthont biztosított számomra az ő szeretetében, mert így döntött, és ezen sem mások véleménye, sem az én érzéseim nem fognak változtatni. A csüggedés helyett pedig felemeli a fejemet, hogy ne csupán az előttem lévő földet lássam, hanem a mennyet is!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy lelkem védelmét, biztonságát és jövőjét benned találtam meg!

*Revideált új fordítás

Programjaink: 2023. január 29 – február 5.

A Szigetszentmiklósi Baptista Gyülekezet programjai

HÉTFŐ (január 30.)

6.00 Imareggel

KEDD (január 31.)

10.15 Szolgálat az idősek otthonában

CSÜTÖRTÖK (február 2.)

18.30 Bibliaóra; János evangéliuma 6,1-21

VASÁRNAP (február 5.)

9.30 KÖZÖS ÉNEKLÉS

10.00 ISTENTISZTELET

Köszöntő: 102. zsoltár

IGEHIRDETÉS – János evangéliuma 7,1-13

Az emberi elvárások, vélemények Isten szerinti kezelése

„Jézus pedig így szólt hozzájuk: Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.” János 7,6

ÚRVACSORA

16.00 ISTENT KERESŐK ALKALMA

2023. január 29., vasárnap

Napi felülről:

„Vigyázzatok magatokra! Ha vétkezik ellened a testvéred, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki!”

Lukács evangéliuma 17. rész 3. vers*

Áldott vasárnapot, az elromlott kapcsolataink Isten szerinti rendezését és helyreállítását kívánom minden testvérem részére!

Nem az a megfelelő és igaz út, amikor eltűröm a társamtól, testvéremtől, barátomtól kapott bántásokat, mintha mi sem történt volna, miközben belül emésztem magam. Ez alázatoskodó mártírkodás, képmutató hozzáállás, ami csak mélyíti a problémát, miközben azt akarom hinni, hogy ez a helyes, ezt kívánja tőlem az Isten is. A másik megoldási kísérlet sem jobb, amikor az elrontott lépés miatt inkább eltávolodok a másiktól, megszüntetem a kapcsolatot, ahelyett, hogy küzdenék a helyreállásáért. Első sorban magamra, a saját lelkemre kell vigyáznom, ez a legfőbb felelőségem. Amikor egy helyzet békétlenséget hoz a szívembe, mert megbántottak, akkor nem igazságot kell szolgáltatnom, hanem a tőlem telhető módon mindent meg kell tennen a rendezésért, hogy teljesen meggyógyuljak a sebzettségemből. Nekem kell lépnem először, hogy világosságra hozzam a fájdalmaimat és szembesítsem ezzel azt, aki hozzám közel állóként mindezt okozta. Beszélnem kell vele, nem hallgathatok, ha tényleg szeretem és kedvelem. Meg kell küzdenem a rendezés esélyéért, mindaddig, amíg csak lehetséges, amíg van rá bármilyen remény.

 Mennyei Atyám, hálát adok, mert családtagokkal, testvérekkel, barátokkal áldottál meg! Segíts, hogy tőled tanult módon tudjam rendezni a kapcsolataimat!

*Revideált új fordítás

2023. január 28., szombat

Napi felülről:

„de Jézus így biztatta őket: Én vagyok az, ne féljetek!”

János evangéliuma 6. rész 20. vers*

Áldott szombatot, a felülről érkező bátorítás, biztatás meghallását, megértését és erejét kívánom minden testvérem számára!

Egy igen fárasztó nap befejeztével, ahol több, mint ötezer embert kiszolgáltak étellel a tanítványok, még várt rájuk megpróbáltatás az éjszakában is. Hajóikon úton voltak a túlsó partra, miközben Jézus visszavonult egyedül imádkozni a hegyre. Sötét volt már, a tenger háborgott, mert erősen fújt a szél, de a legnagyobb rémületet mégis az okozta, hogy egy alakot láttak, amint közeledett a csónakjukhoz. Hiába voltak tapasztalt hajósok, sok mindent megélt férfiak, ez félelemmel töltötte el őket mindaddig, amíg nem hallották meg Jézus bíztató szavát, amivel megszólította őket. A félelmeink mögött legtöbbször a tudatlanságunk vagy téves elképzeléseink állnak, de ez nem csupán testi értelemben igaz, hanem lelki tekintetében is. A babonás hit nemhogy megmentene bennünket a szorongásainktól, a rettegéstől, hanem egyenesen táplálja és erősíti azt. Ezzel pont ellentétes irányba vezet minket az Istenbe vetett mély bizalom, amely odafigyel és meg is hallja a felülről érkező bíztatást, bátorítást, ami pont nekünk szól. Megnyugtatja a szívünket és biztonságba vezeti az életünket!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy az a terved, hogy a félelem helyett a jelenléted biztonsága töltsön el és be!

*Egyszerű fordítás

2023. január 27., péntek

Napi felülről:

„Jobb a száraz falat ott, ahol békesség van, mint ha lakomával van tele a ház, de veszekednek benne.”

Példabeszédek könyve 17. rész 1. vers*

Áldott pénteket, a békességgel átjárt együttélés, együttműködés és közösség biztonságát, erejét és örömét kívánom minden testvérem számára!

A békességes légkör, kapcsolat nem megvehető, nem lehet rá előfizetni és nem is a szerencsés nyertesek kiváltsága, hanem egy közös kert, amit mindenkinek folyamatosan gondoznia kell, hogy egészségesen növekedjen. Vannak, akik magukban hordozzák a békétlenséget, megfelelési kényszer rabságában szenvednek és állandóan veszélyt jelentenek a nyugodt együttélésre. Számukra a békesség egyfajta megalkuvásnak tűnik az igazságérzetükkel szemben. Igazából velük, bennük van a probléma, de ezt a hangos véleményükkel, erőszakos megjegyzéseikkel és magyarázataikkal próbálják védeni, ami pedig másokban szül ellenérzést. Ez egy ördögi, romboló kör lesz mindaddig, amíg a közösség ki nem tör belőle azzal, hogy a békességet, a szeretetteljes kapcsolatokat mindennél értékesebb és fontosabb kincsnek mondja ki és őrzi meg, ami pedig ezt aláássa azt egyértelműen jelzi. A békétlenek számára pedig, amennyiben ez lehetséges megpróbál abban segíteni, ami az ő igazi problémájuk, ami a gyökere a háborgásuknak. Ez lehet, hogy nem jár anyagi előnyökkel, de ez teszi valóban élhetővé a környezetünket.

Mennyei Atyám, neked köszönhetem, hogy megismerhettem azt a békességet, amely nem egy ideig tartó jó érzés, hanem a szívem valódi közege és gyümölcsöző kertje.

*Új Fordítású Biblia

2023. január 26., csütörtök

Napi felülről:

„Mennyire szeretem tanításodat, Uram! Egész nap azon gondolkodom.”

119. zsoltár 97. vers*

Áldott csütörtököt, a gondolataink, terveink és vágyaink Isten tanításával való átitatását kívánom minden testvérem számára!

Két dolog befolyásolja alapvetően azt, hogy miről gondolkodunk, elmélkedünk és tűnődünk. Az egyik, hogy mit látunk, hallunk és tapasztalunk magunk körül a világból. Ezt részben szabályozhatjuk azzal, hogy mit olvasunk el, mit nézünk meg és mire fordítjuk a drága időnket. Érdemes teljesen bezárni azokat az ajtókat, amelyek kulcsa nálunk van, de rajtuk keresztül lélekromboló, elkeserítő vagy gonosz hatások érkeznek hozzánk. Ezek nélkül is megtalálnak bennünket a lehangoló hírek, hiszen Istennek az a terve velünk, hogy ebben a világban éljünk és váljunk áldássá. A másik talán még fontosabb kérdés, hogy mit őrizgetünk a szívünkben, miből építgetjük a vágyaink szárnyát és kinek a terveit szeretnénk megvalósítani. Ezek a saját titkaink, amelyeket részben meg sem akarunk vagy meg sem merünk osztani másokkal, de valójában ezektől függ, hogy mennyire lesz boldog az életünk. Mivel nem csupán erre a földre születtünk, ezért akkor teljesedik ki a létünk, amikor a lelkünkben összeér a menny a földdel, vagyis Isten szava betölti a szívünket és ez lesz a megtermékenyítő, éltető talaja álmainknak, vágyainknak és a gondolatainknak!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy igéd, tanításod hozzám is betért és otthont talált szívemben!

*Egyszerű fordítás

Szeretettel várunk!