2021
2021. október 19., kedd
Napi felülről:
Mert Isten nem haragra rendelt minket, hanem hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk Jézus Krisztus által,…
Thesszalonikaiakhoz írt első levél 5. rész 9. vers*
Áldott keddet, a hit békességét, a reménység örömét és a szív szeretetét kívánom minden testvéremnek!
Annyi harag, düh és neheztelő indulat talál meg minket nap, mint nap, hogy sokszor nem is vagyunk képesek higgadtan és jól kezelni őket. Nem csak arról van szó, ami kívülről érkezik hozzánk, hanem arról is, ami bennünk fakad és lángol fel. Ezeket kivétel nélkül meg lehet magyarázni valamilyen bosszantó, bántó körülménnyel, hozzáállással vagy személlyel, de azt belül érezzük, hogy nem ez a mi vágyott közegünk. Az is rossz érzés, ha ránk haragszanak, de az is leterhelő, amikor mi hordozzuk a felháborodásunk súlyát. E mögött ott van, hogy vágyunk a jóra, és szeretnénk megfelelően cselekedni, de sok esetben mégis rosszul döntünk, eltérünk a helyes iránytól és célt tévesztünk. A saját vagy mások hibáit, bűneit, nem tudjuk megszüntetni, legfeljebb kordában tartani, de az ezekre adott válaszaink függnek attól, hogy a mennyei Atya megbocsátó szeretete átjárt-e már minket? Ebben oldódhat fel az a keménységünk, hogy velünk sem kíméletesek mások, ezért mi is jogosan haragszunk. Isten nem haragra rendelt bennünket sem így, sem úgy, hanem arra hogy Jézus Krisztusban elnyerjük lelkünk szabadságát és örökségét.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a harag helyett a megbocsátást hoztad el számomra Jézusban, és azt az ajándékot, amely minden elképzelést meghalad!
*Revideált új fordítás
2021
2021. szeptember 7., kedd
Napi felülről:
Aki szelíden válaszol, lecsendesíti a haragot, a sértő, kemény beszéd pedig felszítja.
Példabeszédek könyve 15. rész 1. vers*
Áldott keddet, a szelídség és józanság erejét, a békesség jelenlétének megtapasztalását kívánom minden testvéremnek!
Hiába az az elvárásunk, hogy aki velünk beszél, hozzánk fordul az higgadtan, józanul szólaljon meg, sok esetben a szavak között, mögött érzelmek, felszított indulatok és felháborodás lángol. Ez kikerülhetetlen, éppen úgy, ahogyan mi sem vagyunk képesek mindig hideg fejjel, tökéletesen végiggondolva mindent megszólalni, vagy kérdezni. Gyakran elkövetett hibánk, hogy ezekben a helyzetekben azonnal az igazságot, az igazunkat keressük és kezdjük el védeni, mert támadásnak, sértésnek, de mindenképpen igazságtalanságnak éljük meg a körülményeket. Ez legtöbbször csak olaj a tűzre, hiszen a másik ezzel igazolva érzi a saját indulatát és még inkább érzelmein, haragján keresztül lát majd bennünket. Amennyiben tényleg előrébb, megoldásra szeretnénk jutni, úgy, hogy a végén ne sebek, tüskék és neheztelések maradjanak hátra, akkor a szelídség erejét kell használnunk. A higgadt, józan szív nem hunyászkodik meg, nem köt elvtelen tűzszünetet, hanem megkeresi azt a választ, azt a megoldást, amely képes lecsillapítani a harag lángjait, hogy lehetőség legyen a valódi kérdésekkel foglalkozni. A békesség egy csodálatos és élvezetes gyümölcs, de haraggal és indulattal csak megmérgezzük, a szelíd és határozott szeretet ereje azonban táplálja és élteti.
Mennyei Atyám áldott légy, mert szavad eljutott hozzám és a harag, a gyűlölet helyett rátalálhattam a békességedre!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. július 20., kedd
Napi felülről:
Aki féken tartja haragját, az igazán értelmes, aki pedig hirtelen haragú, nagyokat hibázik.
Példabeszédek könyve 14. rész 29. vers*
Áldott keddet, türelmes békességet, józan, értelmes gondolatokat és helyes döntéseket kívánok minden testvéremnek!
A harag, neheztelés és bosszankodás igen megbízhatatlan tanácsadók. Úgy állítják be magukat, mintha ők lennének a legfontosabb és legnagyszerűbb szövetségeseink, akik mindig csak a javunkat szolgálják, közben észrevétlenül átveszik az irányítást gondolataink és gyakran tetteink felett is. Meggondolatlan, bölcstelen és romboló indulatokra, szavakra és cselekedetekre vesznek rá, amelyeket később igen nehéz helyrehozni. A harag, az egészséges lélek első válasza egy bántó, igazságtalan helyzetre, hasonlóan a fájdalomérzetünkhöz. Mindaddig jelen lesz, amíg a tüske szúrja a szívünket, ezért nem szabadjára kell engednünk az indulatainkat, hanem minél gyorsabb megfelelően kezelni és eltávolítani a problémát okozó sérülést. A türelem, a józan belátás és bölcsesség azok a fékek és gyorsan ható fájdalomcsillapítók, amelyek mindig kéznél kell, hogy legyenek, mert használatuk sokszor életet menthet. Nem gyengeség a türelem, aki parancsolni tud az indulatainak az nem gyáva, hanem igazán értelmes ember. A mennyei Atya ma is lehetőséget biztosít, hogy gyakorolhassuk a valódi bölcsességet, a türelem erejével.
Mennyei Atyám, köszönöm azt az elképesztő türelmet, amellyel felém fordulsz! Segíts ma is tanulnom tőled!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. május 1., szombat
Napi felülről:
„Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint Isten jobbja felől áll.”
Apostolok cselekedetei 7. rész 55. rész*
Áldott szombatot, Isten jelenlétének bátorító megtapasztalását és a Szentlélek világos vezetését kívánom minden testvéremnek!
István, a tanítványok közül az első vértanú, testi életének végső perceiben egy csodálatos betekintést kapott mennyei otthonába, ahová nemsokára meg is érkezett. Látta Isten dicsőségét és Megváltóját, Jézust, aki felállva várta győztes barátját a célban. Eközben itt a földön a süket gyűlölet, harag és dühödt indulatok halálos kövei záporoztak felé. Ez volt az utolsó hitlépés a hazaérkezése előtt, amikor azokért a sötétségben élőkért imádkozott, akik éppen az életét oltották ki. Sajnos az emberi gonoszság nem vált szelíd, kezes báránnyá az évezredek során. Ma is naponta szembesülünk pusztító, lélekölő következményeivel, ami olyan könnyen képes másokat megkövezni, megalázni és cserbenhagyni, testi és lelki értelemben egyaránt. A mennyei Atya egészen más utat készített elő az őt szeretőknek, ahol a bűntől megtisztult élet az érték és nem a képmutató hazugság, ahol a Szentlélek otthon érezheti magát, mert a gonoszságnak nemet mondtak. Ennek a végén áll ott és várja övéit a Mester a győzteseknek járó dicsőséggel.
Atyám, köszönök mindent, amit már megkaptam tőled, belőled és áldott légy mindazért, ami még rám vár!
*Revideált új fordítás