2021. szeptember 30., csütörtök

Napi felülről:

Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába,

Kolosséiakhoz írt levél 1. rész 13. vers*

Áldott csütörtököt, a félelmek és a sötétség hatalmából való szabadulást, és Isten országának biztonságát kívánom minden testvéremnek!

Sok mindent megtehet egy növény az életben maradása és növekedése érdekében. Mélyebbre eresztheti a gyökereit, vastagabb vagy éppen hajlékonyabb szárat növeszthet, minél dúsabb levélzettel próbálhat több energiát megkötni, de arra képtelen, hogy önmagát átplántálja egy jobb helyre, mert ehhez mindenképpen külső segítségre van szüksége. A saját erőfeszítéseinknek igen nagy a jelentősége. A küzdeni akarásunk, az életösztönünk a legsanyarúbb időszakokban is továbblendíthet, de amikor azzal szembesülünk, hogy minden igyekezetünk ellenére a félelmek és a sötétség hatalma alatt állunk, az az emberi lehetőségeink végső határát is kijelöli. Itt van a helye a felülről érkező közbelépésnek. Annak a mennyei kéznek, amely egyrészt megfizetve az árát, kivásárolt bennünket a halál uralma alól, és hatalmas erejével képes és kész is átvinni, áthelyezni bennünket, a nekünk készített helyünkre Isten országába. Jézus Krisztus szeretete nem csupán egy derűs napot, hanem gyökeres változást hozhat az életünkben, és ekkor a küzdelmeink nem egyszerűen a túléléséről, hanem a jövőről, áldásokról és gyümölcsökről fognak szólni.

Mennyei Atyám, hálát adok neked mindazért, amit értem és velem tettél!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!