2021. szeptember 1., szerda
Napi felülről:
Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, most a mi tanításunkat szolgálja. Azért írták le, hogy az Írások által felbátorodjunk, képesek legyünk a türelmes kitartásra, és erősen belekapaszkodjunk a reménységbe.
Római levél 15. rész 4. vers*
Áldott szerdát, bátorságot, erőt, reményteljes ötleteket, tetteket és kitartást kívánok az új évszakhoz minden testvéremnek!
Az új időszak lehetőségei akkor fognak virágot bontani és gyümölcsöt teremni, ha jól használjuk fel az eddigi eredményeket. Rengetek ötletmag, gondolatcsíra, álom lapul a tarisznyánkban, de ezeket a reménység és a bátorság képes megfelelő helyre ültetni és azután kitartóan gondozni, mert a siker csak ezáltal születik meg. A bizonytalanság, kiszámíthatatlanság erdeje elég sötétnek tűnik előttünk és fogalmunk sincs, hogy mit rejt még a sűrűje, ezért nem szabad sohasem elengedni egymás kezét. A közösség és a csapatunk egységét, összefogását és bizalmát kell építeni, erősíteni, mert velük együtt nem csak túljutunk a nehézségeken, de új területeket fogunk meghódítani és birtokba venni. A mennyei Atya ehhez pedig tőle jövő, mással nem pótolható segítséget adott, a saját ígéreteit, útmutatását és tanítását. Ezek az Írások nekünk szólnak, küzdőknek és küszködőknek, harcosoknak és bátortalanoknak, erőseknek és gyengéknek, mert ezáltal leszünk képesek túllátni a sötét erdőn, felülemelkedni a pillanatnyi gondokon, hogy újra és újra felbátorodjunk, és folyamatosan belekapaszkodjunk az élő reménységbe.
Mennyei Atyám, neked adok hálát az új kezdetért és annak minden lehetőségéért, kihívásáért! Taníts, vezess és építs minden egyes napon!
*Egyszerű fordítás