2021
2021. július 29., csütörtök
Napi felülről:
Ezért hát teljes erővel törekedjünk azokra a dolgokra, amelyek a közöttünk lévő békességet, összhangot, egymás épülését és megerősítését szolgálják!
Római levél 14. rész 19. vers*
Áldott csütörtököt, a nagy zajban csendességet, a sok emberi okoskodást között mennyei üzenetet, a felháborodás viharai helyett a békesség kikötőjét kívánom minden testvéremnek!
A gonoszság jelenléte, hatása és befolyása nem egy boszorkánymese, hanem mindennapos valóság. A világtörténelem egyértelműen bemutatja az emberi lét sötét oldalát, és ez alól a mai modern társadalmak sem kivételek. Vannak a teremtettségünkből fakadó eszközeink ennek a kordába tartására, enyhítésére és megfékezésére, de az alapvető probléma velünk maradt, ez pedig a gonosz hatalma az emberiség felett hazug és megtévesztő szándékával. Azért nehéz ellene küzdeni, mert a szívünket fertőzi meg először, annak az ígéretével, hogy úgy lehetünk boldogabbak, ha legyőzünk másokat, ha saját igazságunk lesz az alaptörvényünk, ahhoz ragaszkodunk, és körülöttünk forog a világ. Másrészről vágyunk a békesség, a harmónia és a tiszta szeretet után, de mintha ez csak egy délibáb lenne, ami gyorsan szertefoszlik. A mennyei Atya ezért bízott meg bennünket, hogy miután békességre jutottunk vele, ráhangolódtunk a szeretetére ennek erejével kitartóan küzdjünk a rossz minden befolyása ellen. Légy a békesség kikötője a háborgások idején! Légy az áldások forrása az átkok tüzében! Légy irány mutató csillag a sötétség egén!
Mennyei Atyám, kérlek, adj erőt, tőled való békességet és szeretetet a mai nap harcaihoz!
*Egyszerű fordítás
2021
2021. május 18., kedd
Napi felülről:
Ezért így szóltam: Miért is nincs szárnyam, mint a galambnak, hogy elrepülhetnék, és nyugton lehetnék? Messzire bujdosnék, a pusztában laknék.
55. zsoltár 7-8. vers*
Áldott keddet, a kétségek, nehézségek és elvárásokkal szemben hűséges és kitartó küzdelmet kívánok minden testvéremnek!
A legnagyobb harcosok és hősök nem azok, akik érzéketlenek a fájdalommal szemben, vakmerőek, mert nincs bennük félelem és soha nem gondolnak a feladásra. A hús vér emberek fájdalmat és félelmet is éreznek, legszívesebben békében élnének, és messze elkerülnék a harcokat, mert nem gépek, hanem élő szívű lelkek. Nem gonosz elképzelés, hogy végre nyugtunk legyen, hogy ne bántsanak és nekünk se kelljen hadakoznunk senkivel és semmivel, hanem a teremtettségünkből fakadó mély vágy a békességre és biztonságra. Sajnos a sötétség kézzelfogható jelenléte miatt még hadban állunk a gonoszsággal. Ebben a küzdelemben lehetetlen a békekötés, kiegyezés, mert az Istentől kapott életünket a tét. Ma még küzdenünk kell, most még nem adhatjuk fel, nem menekülhetünk el, bármilyen nagy is erre a kísértés, de a földi harcaink során is használhatjuk a lelkünk szárnyait, ami elvihet bennünket a szív békességének és nyugalmának helyére, a mennyei Atyához. Amikor neki mondjuk el, vele osztjuk meg a fájdalmainkat, vágyainkat és hittel várjuk a segítségét, akkor ezek az első szárnycsapások, amelyek felemelhetnek a problémák fölé. Vágysz a nyugalomra? Nem az elmenekülés hozza el az igazi megoldást, hanem az Istenhez menekülés biztosíthatja, mind a békességet, mind a győzelmet számodra!
Atyám, köszönöm, hogy a békesség nem egy vágyálom csupán, hanem a te csodálatos ajándékod a téged szeretőknek!
*Revideált új fordítás