2022. január 28., péntek

Napi felülről:

„Jézus pedig elindult velük. Amikor már közel járt a házhoz, a százados eléje küldte barátait, és ezt üzente neki: Uram, ne fáradj, mert nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj. Ezért magamat sem tartottam méltónak arra, hogy elmenjek hozzád, hanem csak szólj, és meggyógyul a szolgám.”

Lukács evangéliuma 7. rész 6-7. vers*

Áldott pénteket, megújuló erőt, reménységgel teljes gondolatokat, és bátor hitet kívánok minden testvéremnek!

Az hogy mennyire tiszteljük, szeretjük a munkatársunkat, csapattársunkat az a nehézségek idején lesz igazán látható, és mérhető. A hátat fordítás, kibeszélés, félre nézés helyett az odafordulás, mellé állás és segítség nyújtás tesz valódi baráttá, és ad reménységet a bajba jutottnak. A római katonák alapvetően a birodalom érdekeit szolgálták, szigorú renddel és fegyelemmel. Ebben a közegben akart és tudott ez a százados mégis igaz, hittel és megbecsüléssel teljes emberré válni és maradni. Tisztában volt a helyzetével, hatalmával, de ezzel nem visszaélt, nem saját előmenetelét építette az alárendelt környezete kárára, hanem éppen ellenkezőleg. Lehetőségeit, befolyását és vagyonát felhasználta, hogy másoknak építsen, beosztottjait segítse, és felelősséggel hordozza őket. Most az is világossá vált, hogy ennek hátterében egy mély, alázatos és tiszta hit nyugodott, amely a méltatlanság érzéssel együtt, annyira értékesnek bizonyult, hogy választ és dicséretet kapott felülről. A menny soha nem felejtkezik meg az őszinte hitből, szeretetből fakadó lépéseinkről, és megáldja azokat minden időben!

Mennyei Atyám, hálát adok azért a jóságért, irgalomért, amellyel körülveszel nap, mint nap!

*Revideált új fordítás

2022. január 27., csütörtök

Napi felülről:

A fiú apja sírva felkiáltott: „Igen, hiszek! De segíts, hogy ne maradjon bennem semmi kételkedés!”

Márk evangéliuma 9. rész 24. vers*

Áldott csütörtököt, rendíthetetlen kitartást a jóban, töretlen bizalmat a szeretetre, és hittel teljes lépéseket kívánok minden testvérem részére!

Amikor a kétségbeesés eluralkodik rajtunk, és minden szalmaszálnyi reményt próbálunk megragadni, az a hitünk igazi próbája. Szeretteink szenvedése, saját betegségünk, vagy személyes veszteségeink olyan komoly kihívások, amelyek messze átléphetik a jólneveltség, a sekélyes hit és az átlagos tűrésképesség határait.  Itt már többre van szükségünk, mint szólamokra, közhelyekre vagy felszínes együttérzésre. Ez egy aknamező, ahol egy rossz lépés, meggondolatlan tett súlyos következménnyel járhat. Ráadásul legtöbbször csak nagyon kevesen tudnak valóban segíteni ezekben az időszakokban, vagy ami még rosszabb, hogy mi magunk tartunk távol, bántunk és sértünk meg olyanokat, akik szeretnek bennünket, és készek lennének mellénk állni. Az elkeseredés áradata ilyenkor könnyen magával ragad az önsajnálat, vádaskodás és panaszkodás útján, csak az a baj, hogy ez lefelé vezet, és egyre mélyebbre juttatja lelkünket. A mennyei Atyát nem szégyen ilyenkor megkeresni, sírva kiáltani hozzá, és kiönteni szívünk bánatát. Elpanaszolni gyengeségeinket és kétségeinket, mert fontosak vagyunk neki, ráadásul ebből változások születnek, mert a legkisebb hit is életképes csodamag.

Mennyei Atyám, hiszek és bízok benned minden kételkedésem és hitetlenségem ellenére!

*Egyszerű fordítás

2022. január 26., szerda

Napi felülről:

„Hogyan vagy képes azt mondani az ismerősödnek: Barátom, engedd meg, hogy a büszkeség szálkáját, ami ott van a szemedben, kivehessem! Eközben a beképzeltség gerendáját, ami a saját szemedben van, nem érzékeled. Színészkedő, távolítsd el először a beképzeltség gerendáját a saját szemedből, akkor majd tisztán fogsz látni ahhoz, hogy a büszkeség szálkáját, mely az ismerősöd szemében látszik, eltávolíthasd.

Lukács evangéliuma 6. rész 42. vers*

Áldott szerdát, tiszta gondolatokat, gyógyító figyelmet és igaz tetteket kívánok minden testvérem részére!

Szükségünk van mások segítségére, mert fejlődni, jó irányba változni csak együtt tudunk, egymást tanítva, támogatva és kiigazítva. Bár vágyunk a minél teljesebb önállóságra, arra, hogy a saját szavunk legyen a meghatározó, de az igazi nagyság ott kezdődik, amikor képesek vagyunk helyesen, tisztán látni magunkat, értékeinkkel és hibáinkat. Amikor mások nem egyszerűen az önmegvalósításunk eszközei lesznek, hanem valódi házas-, munka-, sport- baj- és embertársaink. Ebben a körbe pedig nem fér bele a magunkat megjátszó, képmutató önteltségünk, mert rajtunk kívül mindenki mást árnyékba borít. Jó fejnek gondoljuk magunkat, pedig éppen szégyenbe hozunk valakit. Segítőkésznek tűnünk a saját szemünkbe, miközben kifejezetten megalázunk másokat. A szeretetünket bizonygatjuk, de csak lenézés hallatszik ki szavainkból. Ez az énünk egyik szégyenfoltja, amit még erénynek is vélhetünk, ameddig nem szembesülünk az igazsággal. Mások hibáinak észrevétele nem érdem, hanem felelősség. A valódi szeretet először bennünket gyógyít meg, hogy elég egészségesek legyünk ahhoz, hogy másoknak valóban segíthessünk.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy szavad szembesít önmagammal, szereteted pedig kigyógyít beképzeltségem vakságából!  

*Saját magyarázó fordítás

2022. január 25., kedd

Napi felülről:

„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.”

Korinthusi első levél 13. rész 4. vers*

Áldott keddet, türelemmel, kedvességgel, jósággal és felemelő szeretettel teljes napot kívánok minden testvérem részére!

A szeretet nem egyik lehetőség a sok közül, amelyben megélhetjük a létünket, hanem igaz emberségünk éltető közege. Az az út, amely elvezet egymáshoz, és magához a Teremtőhöz is, aki forrása, eredete ennek. A szeretet építőkövei igenek és nemek sorozata. Igent mond mindarra, ami épít, segít, előrevisz, helyreállít és megjobbít, de nemet a másokat megalázó dicsekvésre, az öntelt, lenéző büszkeségre, hogy helyet adjon, felemeljen és bátorítson. Meg kell tanulnunk határozottan és következetesen járni ezen az ösvényen, lépésről lépésre, mennyei segítséggel, és Atyai kísérettel. Ez nem egy vágyálom, egy tökéletes eszme, hanem a mindennapjaink valóságos döntéseinek, hozzáállásának, és tetteinek gyümölcse. A türelem a magvetés utáni bizalom a növekedésben. A türelmetlenség a hajtások eltiprása. A jóság kész hasznossá válni. Elérhetővé teszi a lélek erőforrásait mások számára, és öntözi az elültetett bizalmat.  Ez az út soha nincs sötétségben, még az éjszaka sem, mert felülről kap világosságot, ezért átlátható, tiszta és mindig célhoz vezet. A mi részünket ebből nekünk kell tovább építenünk ma is!

Mennyei Atyám, te vagy a szeretet, ezért nekem sincs ennél jobb lehetőségem, utam és célom!

*Revideált új fordítás

2022. január 24., hétfő

Napi felülről:

„Ti azonban legyetek erősek, ne lankadjatok el, mert tetteiteknek meglesz a jutalma!”

Krónikák második könyve 15. rész 7. vers*

Áldott hétfőt, erős szívet, lankadatlan bátorságot, és tettre kész kezeket kívánok minden testvérem részére!

Ha a cél előtt fel akarjuk adni a küzdelmet, ha elindultunk, de az ellenállás és nehézségek miatt elcsüggedve leeresztettük a kezünket, és nem kívánjuk folytatni a harcot, akkor itt van az ideje egy felülről kapott biztatásra a mennyei Atyánktól. Természetesen az első kérdés, hogy ez a kihívás a saját, önző kívánságaink rögös útja, vagy egy jó, nemes és építő tusa része? A megfelelő tudásért, tanulásért, eredményekért érdemes meghozni az áldozatokat, ahogyan a családi, baráti és testvéri kapcsolatokért is. Ezeken a területeken néha komoly ellenszéllel találkozunk, de ez nem változtatja meg a helyes irányt, csak nehezebb lesz időt szánni, beosztani, szeretni és kapcsolódni. Sokszor már maga a küzdelem is ad önbecsülést, részsikereket és áldásokat, de az igazi jutalom a végén vár ránk, ezért ne hátráljunk meg, ne dobjuk be a törölközőt, csak azért mert nehéz, elfáradtunk és a kényelmességünk felerősödött. Az Örökkévaló nem adta fel a harcát értünk, nem mondott le rólunk, ezt pedig a mai napunk, és igéje is bizonyítja, ezért mi se tegyük ezt! Bőven van miért és kiért megerősödnünk, felbátorodunk és nekifeszülnünk mára is!

Mennyei Atyám, köszönöm bíztatásodat, erődet és ígéreteidet, melyek jelenem és jövőm reménységei!

*Revideált új fordítás

2022. január 23., vasárnap

Napi felülről:

„Ne félj attól, amit még szenvedned kell. Lám a vádló közületek egyeseket tömlöcbe készül vetni, hogy megkísértessenek, úgyhogy tíz napi szorongattatásotok lesz. Ám légy hű halálig, s odaadom majd neked az élet koszorúját.”

Jelenések könyve 2. rész 10. vers*

Áldott vasárnapot, a szív kitartó és hűséges szeretetét, a lélek el nem múló reménységét, és Istenünk minden emberi értelmet felülmúló jóindulatát kívánom testvéreim életére!

A küzdelmünk még nem ért véget, még nem ünnepelhetünk felhőtlenül, de hit és reménység által felkészülhetünk minden szenvedésre, megpróbáltatásra, hogy a győzelmi koszorú is a fejünkre kerüljön. Ne félj attól, hogy kinek mi a véleményre arról, hogy te őszinte szívvel hiszel Jézus Krisztusban, és elkötelezed magad teljesen Isten országa számára! A vádlások, rosszindulatú megjegyzések és rágalmak börtönére nem vágyunk, de el sem kerülhetjük, mert nem csupa jóság vesz körül bennünket. Azonban minden körülmény között szabadnak kell maradnunk szeretni a gyűlölet helyett, megbocsátani és felejteni bosszú nélkül, és a jót tenni érdemtelenül is. Nem az fog győzni, aki a másikat megalázza, nem az lesz a nyertes a végén, aki jobban tudott hazudni, csalni és gáncsolni, hanem a hűséges, kitartó és Istennek engedelmes lélek. A nyomorúság, szorongattatás napjai végesek, mint egy sötét alagút, amelyen át kell haladni célunk eléréséhez, de az a dicsőség, amelyet ránk vár határtalan!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy megtartasz minden szenvedés között, velem vagy a próbáimban, szabaddá tettél a jóra, és a végén dicsőséged örömében kaphatom meg az élet győzelmi koronáját!

*Csia Lajos fordítás

2022. január 22., szombat

Napi felülről:

„Ezüst nyaklánc aranyból készített almái a helyén kimondott szó.”

Példabeszédek könyve 25. rész 11. vers*

Áldott szombatot, bölcsen kimondott bátorító, gyógyító és felemelő szavakat kívánok minden testvérem számára!

Nekünk megadatott, hogy szavakba öntsük gondolatainkat, érzéseinket és álmainkat. Egyik létfontosságú örökségünk ehhez anyanyelvünk, és további kincsestárak nyílhatnak meg újabb nyelvek elsajátításával. A mindennapok természetes eszköze, miközben csodálatos művészi hang a legszebb himnuszok megformálásához. Összeköt bennünket, de szét is választ, attól függően, hogy milyen módon használjuk.  Birodalmakat építhet és tehet tönkre a szavak ereje és hatása. Mi alkotjuk, készítjük és hasznosítjuk őket a szívünk szándéka szerint. Bennünket jellemeznek, díszítenek, vagy éppen csúfítanak, járatnak le megfogalmazott gondolataink. Az Atya kimondott szava életet teremtett. Földre született Igéje helyreállította tönkretett kapcsolatunkat a mennyel. Ez az isteni szó ragadott meg, formált át és tett értékes kincsé bennünket az Isten országában. Ezért nem mindegy, hogy szavaink által érékeket hozunk létre vagy szennyet. Megajándékozunk általuk vagy mérgező nyilakként lövöldözünk velük. Beszédünkön keresztül őszinte, igaz díszekkel ékesítünk, emelünk fel másokat, vagy szégyentáblát aggatunk rájuk? Aranyművesek vagyunk, vagy szemétdomb építők?

Mennyei Atyám hálát adok felbecsülhetetlen szavadért, igédért és ígéreteidért, ezek tesznek engem igazán értékessé!

*Saját fordítás

2022. január 21., péntek

Napi felülről:

„Ezek után Dávid azt mondta fiának, Salamonnak: Légy erős és bátor, és fogj hozzá! Ne félj, és ne rettegj, mert az Úristen, az én Istenem veled van, nem hagy cserben és nem hagy el, amíg be nem fejezed mindazt a munkát, amely az Úr házában végzett szolgálathoz szükséges.”

Krónikák első könyve 28. rész 20. vers*

Áldott pénteket, rendíthetetlen hitet, kitartó szívet, és a nehézségeken túllátó reménységet kívánok minden testvérem részére!

Ugyanis mindegyikünk számára készült egy mennyei terv, amely a lehető legjobbat és legtöbbet tartalmazza velünk kapcsolatban, ami csak beleférhet az életünkbe. Ez nem vágyaink gyűjteménye, ez annál sokkal szárnyalóbb! Nem a kényelmünk vagy önmegvalósításunk kézikönyve, hanem a hitharcaink, lelki győzelmeink, és a kiáradó áldások gyűjteménye, amelyek ránk várnak Isten országában, már itt a földön is. Ezek a mennyei családunk történetének velünk folytatódó lapjai, amelyet az engedelmességünk, hűségünk és szeretetünk írhat tele, vagy hagyhatja üresen a hiányuk. Jézus Krisztus, aki Dávid utóda, de egyben Ura is, most engem és téged bíztat és bátorít: Légy erős, légy bátor és cselekedj! Ne félj, és ne rettegj semmitől, mert a mennyei Atya veled van, nem hagy cserben, nem hagy el! Lelkének templomát építsd! Töltsd be szeretetből fakadó szolgálattal, felemelő bizalommal, lehajló irgalommal és hűséges türelemmel! Ne maradjon kihasználatlanul egyetlen építőkő, lehetőség, és alkalom sem, amelyet felülről megkaptál!

Mennyei Atyám, hálát adok bizalmadért, bátorításodért és terveidért, amellyel megáldottál engem!

*Revideált új fordítás

2022. január 20., csütörtök

Napi felülről:

Feléd nyújtom kezeimet, szomjas lelkem utánad sóvárog, Örökkévaló, ahogy a száraz föld esőért kiált!

143. zsoltár 6. vers*

Áldott csütörtököt kívánok minden testvéremnek, a lélek valóságos szomjúságát az igazságra, Isten jelenlétére és áldásaira!

Amikor gyermekeim kitárt karral jöttek, szaladtak felém, akkor tudtam, hogy szeretnék, ha felvenném és átölelném őket, mert akarták érezni, hogy megvédem őket, hogy számíthatnak rám, és élvezhetik a szeretetemet. Annyira természetes módon tették ezt, és nekem is ugyanilyen magától értetődő volt a hozzáállásom, mert ez a szív tiszta érzéseiből, és őszinte igényéből fakadt. A lelkünk hasonlóan vágyik erre a lehetőségre, és mindaddig csak keresgéléssel telik az életünk, amíg rá nem találunk mennyei otthonunkra, szerető Atyánkra. Szükségünk van rá, amikor igazi dicséretre, bátorításra vágyunk, és akkor is, amikor rosszak, gonoszak és engedetlenek vagyunk, mert nála van erre is a megoldás, a feloldozás és az újrakezdés öröme. A földnek nélkülözhetetlen a víz, hogy termést hozhasson. A léleknek pedig létfontosságú Jézus Krisztus, hogy emberhez méltó gyümölcsöt érleljen, és áldást hozzon a környezetére. Isten felé kitárt karunk, sóvárgó vágyunk az ő szeretetére, jelenlétére megnyitja az ég csatornáit, betölti szívünk valódi szükségeit, és békességre találunk.

Mennyei Atyám, hozzád kiálltok, téged hívlak, és nálad keresem a békességemet, biztonságomat, mert szereteted hívogat és átölel!

*Egyszerű fordítás

2022. január 19., szerda

Napi felülről:

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!”

Példabeszédek könyve 4. rész 23. vers*

Áldott szerdát, értékes életet, Istenre nyitott szívet és bölcs döntéseket kívánok minden testvérem számára!

Vannak értékeink, amelyeket igen nagy becsben tartunk, vigyázunk rájuk, óvjuk, tisztogatjuk és féltve őrizzük őket. Legtöbbször ezek tárgyak, eszközök vagy éppen az otthonunk, de ide tartozik a testi egészségünk is, amelyre sok pénzt, időt és energiát szánunk, mert ezek a biztonságunk, kényelmünk és boldogságunk vélt forrásai. Úgy gondoljuk, ha ezek megvannak, akkor élünk igazán, akkor van rendben az életünk. Ezen túl felfedezzük a kapcsolat kincseinket is, amikor kiderül, hogy ennél is nagyobb szükségünk van egészséges, építő és őszinte kötelékekre, mert valódi társak nélkül nincs teljes életünk. Ezek a tiszta családi, baráti, testvéri kapcsolódások felbecsülhetetlen értékkel bírnak, ezért óvjuk, ápoljuk és építsük őket, hiszen az életünk nagy ajándékai ezek, amelyek megfelelő gondozással egyre csak erősebbek és boldogítóbbak lehetnek. Mindezek azonban mit érnek, ha a saját szívünkre, lelkünkre nem fordítunk elég figyelmet, ha engedjük, hogy az élet helyett a reménytelenség, a szeretet helyett az önzés, és a hűség helyett a pillanatnyi érdekek uralkodjanak. A szívünk képes Istenben megbízni, hinni szavában, ígéreteiben, ezért a jelenünk és jövőnk kulcsa, hogy kinek vagy minek engedjük meg, hogy ott helyet kapjon.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy a te képes vagy nem csak megtisztítani, de tisztán is tartani szívemet, ezért hozzád jövök ma is!

*Revideált új fordítás

Szeretettel várunk!