2023. március 10., péntek

Napi felülről:

„Kérdezd csak meg a jószágokat, azok is tanítanak, és az égi madarakat, majd a tudtodra adják!”

Jób könyve 12. rész 7. vers*

Áldott pénteket, a természet bölcs tanításának megértését, értékelését kívánom minden testvérem számára!

Azon túl, hogy megkaptuk a hatalmat és lehetőséget, hogy felelősséggel uralkodjunk az állatok felett, bőven van mit tanulnunk is az életükből. Az első maga a puszta létezésük, amely egyszerre csodálatos és fenséges miközben célszerű és értelmes. Érző lények, amelyek igaz, hogy nem keresnek okokat és nem tesznek fel kérdéseket, mégis magukban hordozzák a válaszokat a létezés alapjaira. Elfogadják és betöltik azt a szerepet, feladatot, amelyre megszülettek, megküzdve a létükkel járó kihívásokkal. Alázatra és tanulásra hívnak bennünket, hogy ne csupán elnézzük és kihasználjuk őket, hanem bizonyos területeken fel is nézzünk rájuk, hiszen van mit elsajátítani tőlük. Ösztönösen teszik, amit kell, mégis egyediek és különlegesek. Velünk, értünk élnek, sőt a társaink lehetnek, és együtt töltjük be ezt a földet élettel, léttel, tehát rá vagyunk utalva, hogy mind jobban megismerjük, megértsük őket. Őket is a Teremtő alkotta és formálta meg, vagyis bennük is felfedezhető a bölcsesség sokszínű és változatos ujjlenyomata!

Mennyei Atyám, hálát adok a természet csodálatos és bölcs életkönyvéért, amely nyitva áll előttem naponta, hogy tanuljak és okuljak belőle!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!