2023. március 8., szerda

Napi felülről:

Azt mondja a lusta: „Oroszlán jár az utcán, még megölne, ha kimennék!”

Példabeszédek könyve 22. rész 13. vers*

Áldott szerdát, a lehetőségeink bátor használatát, a lustaság és kényelmesség kísértésének legyőzését kívánom minden testvérem számára!

Az életet nem az teszi teljessé, hogy mindig csinálunk valamit, folyamatosan nyüzsgünk és megállás nélkül dolgozunk, mert mindent bölcsen és a megfelelő időben kell tennünk.  A jól végzett munka egy remekmű, egy alkotás, amit úgy kell befejezni, hogy gyönyörködhessünk benne. Ehhez viszont ki kell lépni az utcára, a veszélyek területére és vállalni kell annak minden kihívását. Ez nem felelőtlenség vagy vakmerőség, hanem az élet természetes velejárója. Az kifejezetten fontos, hogy tisztában legyünk a várható kockázatokkal, mert csak így tudunk felkészültek és megfontoltak lenni, de ez nem szabad, hogy ürügy vagy kibúvó legyen arra, hogy a lustaságra, kényelmességre hallgassunk. Meg kell, hogy legyen a helye a pihenésnek, a szabadságnak is, de ennek a jól végzett, fárasztó munka után lesz igazán mennyei íze. A hit, a tettrekészség, a reménység és a felelősség kilép a lehetőségek ajtaján és elindul elvégezni mindazt, amit megtehet, a restség, a lustaság és a kényelemszeretet pedig otthon marad az ágyában és csak ábrándokat kerget.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert arra teremtettél, hogy bölcsen, józanul és felelősséggel használjam fel és ki a nekem adatott időt!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!