2023. március 7., kedd

Napi felülről:

„Ekkor Mózes segítségért kiáltott az Úrhoz. Ezt mondta: Mit csináljak ezzel a néppel? Kis híja, hogy meg nem köveznek!”

Mózes második könyve 17. rész 4. vers*

Áldott keddet, a szorult helyzeteink, reménytelennek látszó kérdéseink mennyei megoldását, kimenetelét kívánom minden testvérem számára!

Mózesnek hiába volt több évtizedes élettapasztalata a pusztai léttel kapcsolatban, most sokszázezer ember életkörülményeiről kellett gondoskodnia napról napra. Ezt nem is tudta volna egyedül megtenni, ha az Örökkévaló nem jár előtte és nem segíti őket csodálatos módon. A probléma abból fakadt, hogy az emberi igények, követelések és az Úr tettei nem ugyanazt az időzítést követték. A népnek nem volt elég ivóvize, de ezzel a problémával nem Istent keresték, nem tőle vártak megoldást, hanem Mózes ellen fordultak, őt vádolták mindenféle hazugsággal és tették felelőssé a nehézségekért. Ez valójában nem is róla szólt, mégis neki kellett szembenéznie ezzel a szorult helyzettel. Ő pedig a legjobb utat választotta. Odamenekült a Mindenhatóhoz, akitől szolgálatát, felelősségét kapta. Őhozzá kiáltott, előtte öntötte ki szívét, neki tette fel a kérdéseit. Nem tudta és nem is akarta egyedül megoldani a reménytelennek tűnő problémát, ami mélyen érintette őt érzelmileg, de nem is menekült el tőle. Hitte, hogy az Úrnál van válasz, várta is, hogy milyen útmutatást kap felülről és most sem csalódott!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy amikor megengedsz nehézségeket, reménytelennek látszó élethelyzeteket az életemben, akkor is velem vagy és mindig számíthatok a segítségedre, útmutatásodra!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!