Bővölködő élet (2)
Tegnap azzal fejeztem be, hogy Isten szeretetét és hatalmát már itt a földön megtapasztalhatjuk.
Alapigénk továbbra is ez: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt, bőségben éljenek!” Jézus maga mondja ezt. A kérdés, hogy ismerem-e Jézust, aki a bővölködő életről beszélt.
Ki is Jézus? Mi az Ő értékrendje? Mire gondolhatott, amikor ezt mondta?
Az pedig az örök élet, hogy ismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust. (Jn 17;3) Ez a kulcs. Megismerni Istent és az Ő egyszülött Fiát, akiben az IGE testté lett.
János első levelében pedig ezt olvashatjuk, hogy akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban. (1 Jn 5;11-12) Tehát élhetek úgy e világban, hogy valójában halott vagyok. Biológiailag élő, de szellemében (lelkében) halott.
Időzzünk el most egy kicsit azon, hogy mit is jelentenek ezek az előbb felsorolt igék személyesen neked.
Végül pedig a mai napi útravalót a következő igével zárom:
„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne adna vele együtt mindent minekünk?” Róma 8,32.
Vele együtt. Mindent. Vele együtt. Mindent. Vele együtt. Mindent.

Related Posts
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.