2021
2021. augusztus 3., kedd
Napi felülről:
Jézus pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte a kenyereket, majd átadta a tanítványoknak, hogy tegyék eléjük; és a két halat is elosztotta mindnyájuknak.
Márk evangéliuma 6. rész 41. vers*
Áldott keddet, felemelt fejet, hittel teljes szívet és hálás szeretetet kívánok minden testvéremnek!
Sok különböző élethelyzetet megélünk, és megtanuljuk kezelni is az idők során. Elviseljük és alkalmazkodunk, ha kevés van, vagy éppen hiányzik valami. Tudunk beosztani, takarékoskodni, félretenni és kuporgatni. Élvezzük azt, amikor már nem kell aggódni, mert van elég, és már a pazarlás sem probléma. A szívünk szeretetétől függően a kevésből és a sokból is tudunk adni és ajándékozni. Amit azonban mindenképpen meg kell tanulnunk, hogy ne csupán az üres, vagy teli tenyerünkig lássunk el, az az égre tekintő, hálát adó és áldást kérő szív csodája. Ha lefelé tekintünk, akkor magunkat látjuk, ha előre, akkor észreveszünk másokat is, de amikor az égre, akkor kitárulhat a menny és megláthatjuk a nekünk adatott gazdagságot. Meg kell értenünk és tanulnunk, hogy a megszerzett és kezünkben tartott javak, csak akkor teljesednek ki, ha felülről is rátekint az Atya, mert felnéztünk rá, és hálaadással, áldást mondva osztjuk meg. Ez az, amikor minden a megfelelő helyére kerül, amikor nem az önző és irigy lélek, hanem a hittel teljes szív veszi kezébe az értékeinket.
Mennyei Atyám, te nem szűkölködsz az áldásokkal és naponta betöltesz javaiddal! Segíts, hogy megtanuljak minden helyzetben felnézni rád, hálát adni, áldást mondani és bölcsen megosztani!
*Revideált új fordítás
2021
2021. július 21., szerda
Napi felülről:
Hadd halljam meg, mit hirdet az Úristen! Bizony, békességet hirdet népének, híveinek, hogy ne legyenek újra oktalanok.
85. zsoltár 9. vers*
Áldott szerdát, halló füleket, értő és engedelmes szívet kívánok minden testvéremnek!
Mit hallunk meg és ki abból a sok hangból, amely folyamatosan ránk zúdul naponta. Mire figyelünk oda, melyiket követjük engedelmesen? A hangosabb, rámenősebb, vagy éppen hízelgőbb, ravaszabb szavaknak könnyebben megadjuk magunkat és helyezzük őket előtérbe néha gyengeségből, néha hiúságból. Utólag sokszor rájövünk, hogy kár volt odafigyelni, megnézni, időt pazarolni vagy megvenni azt, ami miatt értékes dolgokról maradtunk le, mert azok látszólag nem voltak olyan kívánatosak elsőre. Pedig az igazán nemes szavak nem kiabálnak, a békesség hangja nem erőszakos és a szeretet dallama nem tolakodó. A lelkünk hallása egy érzékeny műszer, amit könnyű tönkretenni, de tudatos figyelemmel és odaszánással képes megtanulni, hogyan lehet kiszűrni az értékest a hitvány, az egészségest a káros, a lényegest a haszontalan közül. A legcsodálatosabb lehetőség azonban a mennyei Atya szavának meghallása és megértése. A Tőle érkező helyreállító, biztató, bátorító és békességet hirdető hang a boldogságunk és jövőnk üzenete, amit oktalanság és bolondság elengedni a fülünk mellett.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy van üzeneted számomra! Köszönöm, hogy még mindig a javamat és békességemet munkálod! Rád szeretnék hangolódni és figyelni egész nap!
*Revideált új fordítás