2024. február 16., péntek

Napi felülről:

„Aki sokat beszél, sokat is vétkezik, aki pedig idejében elhallgat, az bölcs.”

A példabeszédek könyve 10. rész 19. vers*

Áldott pénteket, a beszédünk, szavaink meggondolt, építő és bölcs használatát kívánom minden testvérem számára!

Mindenkinek, mindenről lehet és általában van is véleménye, de azt, hogy ezt mikor, kinek és milyen módon mondjuk el az már a jellemünket tükrözi. Nem az a bölcs, aki sokat beszél, hanem az, akinek elég mély, alapos és körültekintő a tudása, de mindezt képes a megfelelő helyen, időben és terjedelemben elmondani. Az egyébként is valós kísértésünk, hogy csak véleményünk legyen tudás nélkül vagy helyett, ugyanis nem járunk utána, nem győződünk meg, nem keressük a valódi igazságot, mégis beszélünk róla vég nélkül. A felszínes ismeret, az izgalmas pletykák befogadás, terjesztése olyan, mint a papírhajó a szélben, amit felkap a szél és oda hajt, amerre éppen fúj. A bölcsesség pedig az a jól megépített hajó, amely nincs kiszolgáltatva mindenféle körülménynek és akkor is képes irányt tartani, ha szembeszél fúj. A hallgatás lehet komoly bűn is, főleg, amikor meg kellene szólalni az igazság érdekében, de különleges kincs, amikor ezzel fékezzük meg saját indulatainkat és hagyunk időt arra, hogy meghalljuk és figyeljünk a Lélek szavára, mielőtt mi kezdenénk el beszélni.

Mennyei Atyám hálát adok minden biztató szavadért! Köszönöm, hogy meggondolt, bölcs és a megfelelő időben hallgatni tudó lélekre tanítasz engem!  

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!