2021
2021. június 3., csütörtök
Napi felülről:
Bízzatok benne mindenkor, ti, népek, öntsétek ki előtte szíveteket, Isten a mi oltalmunk! (Szela.)
62. zsoltár 9. verse*
Áldott csütörtököt, félelemtől és aggódástól mentes, őszintén megélt szép napot kívánok minden testvéremnek!
Többféleképpen megélhetjük a napunkat attól függően, hogy milyen az időjárás, a kedvünk, az egészségünk mit enged meg számunkra illetve a feladataink, kihívásaink milyen mederbe terelgetnek bennünket. Mindez azonban a látható felszín, a lelkünk állapota és békessége ennél sokkal mélyebb és súlyosabb kérdés. A szomorú, elbizonytalanodott szívre hiába ragyog a napsütést, énekelnek körülötte a madarak, talán észre sem veszi elkeseredésében. Ezért érdemes minden nap újra tisztázni a helyzetünket a mennyből nézve is, nehogy eltévedjünk a nehézségek erdejében. A mennyei Atya ígérete és szeretete áldott élettel ajándékozott meg bennünket, mert elfogadtuk segítségét és vele akarunk élni. Ez az a szilárd alap és tény, amit semmi más nem képes befolyásolni, mert maga az Úr fektette le. Áldássá lettünk Jézus Krisztusban, akik a szívünket is őszintén kiöntjük Isten előtt, mert tudjuk és megtapasztaltuk, hogy nála van a megoldás a problémáinkra. Ez a nap is egy különleges lehetőség, hogy a körülményekkel együtt vagy ellenére, de Isten védelmében és áldásaiban nyugodjunk meg, mert még mindig nagyon szeret bennünket!
Atyám, köszönöm, hogy ma is megerősítesz, nálad találok védelmet és örömöt!
*Revideált új fordítás
2021
2021. április 27., kedd
Napi felülről:
„Többet ér a bánat, mint a nevetés, ha a szomorú arc mellett jobbá lesz a szív.”
Prédikátor könyve 7. rész 3. vers*
Áldott keddet, bölcs gondolatokat, mennyre nyitott és hit által szépülő szívet kívánok minden testvéremnek!
A bánat és a szomorúság pusztaságát lehetőleg messziről elkerülnénk, szívből vágyva a nevetés és a vidámság virágos rétjei után. Az életutunk azonban mindenképpen és kéretlenül is átvezet nehéz és megterhelő szakaszokon. Ezeket az időket nem kell feltétlenül büntetésként vagy személyre szabott szerencsétlenségként megélnünk, még akkor sem, ha mi magunk voltunk az előidézői, hanem a szívünk formálódásának, jobbá válásának lehetőségeként. A szív fájdalma sohasem kellemes, de ha a mennyei Atya gyógyító és megújító kezébe kerülhet ilyen esetekben, akkor nem legyengülve, betegeken, hanem megerősödve és megszépülve jöhet ki a próbákból. Istennek nem az a terve és nem azért engedi meg ezeket a helyzeteket, hogy néha érezzük rosszul is magunkat. Ő pontosan tudja, hogy ezek a lelki formálódásunk fontos pillanatai, amikor a bánat homályában jobban észrevehető a mennyei reménység és segítség sugara.
Atyám hálát adok a jó és a nehéz napokért is, a nevetésért, de a szomorúságért is, mert tudom, hogy mindegyik hasznos eszköz a szívem formálódásában!
*Revideált új fordítás