2021. szeptember 19., vasárnap

Napi felülről:

A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok.

Római levél 12. rész 11. vers*

Áldott vasárnapot, a lélek és a szív ünneplését, a test felüdülését és a reménység megújulását kívánom minden testvéremnek!

Elég néhány megvető tekintet, hálátlan hozzáállás, bántó, kiakasztó hang és a buzgóságunkat, lelkesedésünket már is képesek vagyunk felcserélni panaszkodásra, ítélkezésre és haragos szívre. Amit addig építettünk, hirtelen le is romboljuk, és később kezdhetjük elölről az egészet. Amíg elsősorban mások véleménye a meghatározó számunkra, amíg főleg emberek megítélésétől függ az önértékelésünk, addig ezen a lelki hullámvasúton fogunk folyamatosan utazni egy kötött pályán. A fáradhatatlan, lankadatlan készség távolinak tűnik, mert valami mindig visszaránt a mélységbe. Egy idő után pedig még magunknak is megmagyarázzuk, hogy ez a valóság, ami ellen nincs mit tennünk. Hála legyen az Istennek, hogy ő ezt nem így gondolja és nem nyugodott bele, hogy belesüllyedjünk a reménytelenség mocsarába. Mennyei segítséget kaptunk Jézus Krisztusban, az Úr szavának megbízhatóságát, erejét és a Lélek tüzét. Ezek nem függenek emberek véleményétől, az aktuális divattól vagy társadalmi változásoktól, mert felette állnak mindennek. Mi eleshetünk, elfáradhatunk, meglankadhatunk, de a benne való bizalom megújít, megerősít és szárnyakat ad, tüzes lelket, amit a próbák viharai sem képesek eloltani.

Mennyei Atyám, a te álmaid, terveid és akaratod valósuljon meg teljesen az életemben!

*Szent István Társulat

Szeretettel várunk!