2021
2021. május 20., csütörtök
Napi felülről:
Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek.
Máté evangéliuma 11. rész 29. vers*
Áldott csütörtököt, növekedést, erősödést a jóban, és az igazi értékek bátor felvállalását kívánom minden testvéremnek!
Az élet Ura, aki ítélni fog minden halandót arra hív bennünket, hogy legyünk társai az Isten országának építésében. Csatlakozzunk az ő igájához, álljunk be mellé egy párba, egy sorba és kezdjünk arra húzni, amerre ő tart. Úgy tűnik, hogy a büszke, zabolátlan és nyakas természetünk ezt nehezen viselné, ezért tudatosan el kell sajátítanunk Jézustól a megfelelő útirányt, tempót és hozzáállást, hogy a lelkünk végre megtalálja nyugalmának helyét. A higgadt, barátságos és szelíd jellem segít, hogy minden körülmények között a lélek békességének útján tudjunk maradni. Az Isten előtt meghajló szív, amely képes arra, hogy másokat értékesnek, fontosnak és többnek tartson már alkalmas arra is, hogy újból és újból előre és felfelé nézzen, hogy soha ne veszítse el a mennyei útirányt. Mivel ezen az úton nem egyedül kell haladnunk, hiszen beálltunk Megváltónk csapatába, ezért minden nap egy csodálatos lehetőség arra, hogy növekedjünk és előrébb jussunk a lelki érettségben.
Áldott légy Atyám, aki elhívtál és meghívtál magadhoz és elkészítetted a legmegfelelőbb helyet számomra, ahol megtanulhatom a mennyei lépéseket!
*Revideált új fordítás
2021
2021. május 9., vasárnap
Napi felülről:
Áldjátok, népek, a mi Istenünket, hangosan hirdessétek dicséretét! Ő tartott életben bennünket, és nem engedte, hogy lábunk inogjon.
66. zsoltár 8-9. vers*
Áldott vasárnapot, az élet örömét, a hit megtartó erejét és Istenünk felfoghatatlan szeretetét kívánom minden testvéremnek a mai napra!
Pár hét alatt felöltötte magára üde zöld, tavaszi ruhatárát az egész természet. A megújulás, az új termés és gyümölcsök reménységét hirdeti minden kibomló rügy és virágszirom. A növekedést, a kibontakozást ugyan hátráltathatja a rossz időjárás, lehet, hogy nem ugyanannyit szüretelhetünk majd a megfelelő időben, de az élet akkor is továbbhalad és győzedelmeskedik. Mi is egy új esélyt és lehetőséget kaptunk a növekedésre! Még nem minden körülmény tökéletes, nem tért vissza minden a megszokott kerékvágásba, de talán nem is ez a legfontosabb, hanem az Istentől kapott lehetőségeink megragadása és felhasználása! Megérkezett a lelkünk tavasza, a reménység kivirágzott, de az már tőlünk függ, hogy hit által termés érlelődik, vagy csak egy múló emlék marad az újra kinyíló világ ígérete. Amikor a mennyei Atya dicsérete és a hálaadás sepri ki a szívünkből a búskomorságot, a félelmeket és a sötét gondolatokat, akkor ez megtermékenyíti a lelkünk egészséges vágyát a jóra, szépre és nemesre. Ez a mi igazi életünk és küldetésünk, ezért lehetünk még itt, mert az Úr felénk való szeretete nem fogyott el!
Atyám, hálát adok neked a tavaszért, a lehetőségekért és a gyümölcstermés reménységéért!
*Revideált új fordítás