2024. május 14., kedd

Napi felülről:

„Bár testben járjuk életutunkat, mégsem test szerint harcolunk.”  

Pál második levele a korinthusiakhoz 10. rész 3. vers*

Áldott keddet, testi életünk Isten szerinti kiteljesedését és megharcolását kívánom minden testvérem számára!

A testi valóságunk csupán az egyik része létünk teljességének. Ez azt is jelenti, hogy nem mindent ez alapján kell mérlegelnünk, eldöntenünk vagy megharcolnunk. A fizikai lényünk véges, sérülékeny és korlátozott, ezért sem szabad mindent ennek alárendelni, mert a lelki, szellemi jövőnket hanyagolhatjuk el, tehetjük vele tönkre. A testünk nem ördögtől való, hanem a Teremtőtől, de ezzel együtt jóval többet is kaptunk tőle, a vele megélt valós kapcsolat lehetőségét és áldásait. Két lábbal járjuk a földi életutunkat, két kézzel kapaszkodunk a látható világba, de a lelkünk már most otthont adhat a mennyei erőknek. Nem a másik embertársunk az ellenségünk, még akkor sem, ha ő ezt így gondolja rólunk, hanem az, aki őt is, és minket is a gonoszság fogságában szeretne tartani. Vannak olyan erős fegyvereink, amelyek alkalmasak és képesek megmenteni mindannyiunk életét a pusztulástól. Ilyen az Örökkévalóba vetett hitünk pajzsa, védelme, a mennyei szabadítás sisakja és Isten beszédének, ígéreteinek kétélű kardja. Ezekkel ténylegesen harcolhatunk minden jóért, ami igazán értékes és maradandó, hogy a végén győztesként ünnepelhessünk.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy testi létemmel együtt elhívtál egy lelki, szellemi életre is, ahol a te segítségeddel küzdhetek és harcolhatok minden jóért!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Szeretettel várunk!