2024. február 23., péntek

Napi felülről:

„Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram.”

139. zsoltár 4. vers*

Áldott pénteket, a mennyei meghallgattatás, megértés bizonyosságát, lehetőségeit és erejét kívánom minden testvérem számára!

Nincs szükségünk arra, hogy különleges tanulmányokat folytassunk, megtanuljunk egy új nyelvet ahhoz, hogy megszólíthassuk az Örökkévalót. Nem a szavaink összeszedettsége, a mondataink szépsége nyitja meg a menny ajtaját számunkra, mert az Jézus Krisztus által és miatt már kitárult. A mennyei Atya már akkor is érti, tudja és ismeri gondolatainkat, amikor azok még nem kerültek megfogalmazásra. Nem attól kell tartanuk, hogy nem lesz elég kifejező, szabatos és félreérthetetlen az imádságunk, a beszédünk ahhoz, hogy befogadásra, megértésre találjon az Úrnál, mert ő a szívünket vizsgálja, a szavaink mögött található valóságot és mélységet. Őt sohasem lehet becsapni, megtéveszteni képmutató, hátsó szándékkal kimondott szavakkal, ahogy egymás között ezt már annyira megszoktuk. Ez egyszerre félelmetes, de közben felszabadító, és arra tanít, hogy őszinte, igaz módon szólaljunk meg, mindenekelőtt a lelkünk tisztaságára ügyelve. A kimondott szónak nagy jelentősége van, mert ezzel vállaljuk fel a gondolatainkat, de mekkora segítség, biztonság, hogy előtte van lehetőségünk mennyei egyeztetésre az Atyával a szándékaink, indulataink és vágyaink hátteréről.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert előtted nincs szükségem magyarázkodásra, megfelelő szavakra ahhoz, hogy megérts, beleláss a szívembe, mert ez számodra természetes. Segíts, hogy bátran használjam ezt a lehetőséget arra, hogy a lelkem biztonságot és kibontakozást találjon nálad!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!