2024. április 24., szerda

Napi felülről:

„Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: Hallgass el, némulj meg! És elült a vihar, és nagy csendesség lett.”

Márk evangéliuma 4. rész 39. vers*

Áldott szerdát, a viharokat lecsendesítő és a hullámokat elsimító mennyei hatalom jelenlétét, erejét és biztonságát kívánom minden testvérem számára!

A viharok alapvetően nem büntetésként, bosszantásként jelennek meg az utunk során, hanem részei az életünk kihívásainak. Aki ezekre az időszakokra nem jól készül fel, mert azzal számol, abban reménykedik, hogy valahogy csak túléli ezeket a nehézségeket, az előbb vagy utóbb, de csalódni fog. A létünk csónakja sok mindent elvisel, megvan az a terhelhetőségi szint, ami nem okoz komolyabb problémát, de amikor már süllyedünk, mert a hullámok átcsapnak fölöttünk, akkor van a legnagyobb a szükség arra a mennyei hatalomra, amely képes lecsendesíteni a háborgó vizeket és tovább vezetni bennünket a jó irányba. Mindenki annak tud parancsolni, aki felett tekintélye, befolyása van. Jézus Krisztusnak volt és most még inkább van olyan hatalma, dicsősége és nagysága, amellyel szava parancs, de egyben ítélet is. Akik vele utaznak egy hajóban, azoknak nem a nehézségek a legnagyobb ellenfelei, hanem a saját félelmeik és kicsinyhitűségük jelenléte. Míg a szél és a hullámok azonnal engedelmeskednek az isteni kijelentésnek, addig az emberi léleknek időre van szüksége, hogy megértse és feldolgozza, hogy ki az, akinek ilyen hatalma és tekintélye van.

Mennyei Atyám hálát adok, mert hatalmaddal mellém álltál, még akkor is, ha nem teljesen fogom fel ennek nagyságát és erejét!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!