2024. április 20., szombat

Napi felülről:

„A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.”

Márk evangéliuma 4. rész 20. vers*

Áldott szombatot, az ige meghallását, megértését, befogadását és gyümölcsöző eredményeit kívánom minden testvérem életére!

Egyféle jó, mennyei mag van, ez pedig Isten országának örömhíre, üzenete. Az emberi szív lehet az a jó talaj, amely képes megérteni és befogadni a felülről érkező Igét. Ez már rövid távon is változásokat eredményezhet az életünkben, örömet, békességet és lelki megnyugvást. Ennél azonban sokkal többet is kihozhat belőlünk, olyan jó gyümölcsöket, amely mások számára is áldást jelentenek. Amikor nem csak megérint bennünket az ige, hanem engedjük és hagyjuk, hogy a szívünk mélyéig hatoljon, akkor elindítja bennünk a lelki növekedés természetes folyamatát. Ez azt jelenti, hogy mennyben született céljaink lesznek, olyan elhatározások, döntések és tettek, amelyek csak azért valósulnak meg, mert Isten igéjéből fakadnak. Egyre inkább a szeretet növekedésére vágyunk az életünkben és nem csupán arra, hogy egy kicsit több legyen, hanem harminc, hatvan vagy akár százszor annyit szeretnénk megélni belőle. Az ige jelenléte nélkül csak emberek maradunk, vele együtt Isten gyermekei vagyunk és leszünk, mert valójában erre születtünk. Semmit sem érdemes megtűrni a szívünkben, ami elválaszhat bennünket ettől a gyümölcsöző élettől, de mindent érdemes megtenni, hogy befogadó, jó talaj legyen számára!

Mennyei Atyám, köszönöm igédet, amelynek van hatalma arra, hogy engem is megtartson és a Lélek jó gyümölcseinek sokaságát érleli meg bennem!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!