2023. március 17., péntek

Napi felülről:

„Ezeket kijelentem nektek, hogy szerethessétek egymást!”

János evangéliuma 15. rész 17. vers*

Áldott pénteket, a szeretet útjában álló akadályok leküzdését kívánom minden testvérem számára!

Idegent, ismeretlent nem ugyanúgy tudunk szeretni, mint akit közelről, személyesen ismerünk. A mélyebb szeretet egyik előfeltétele, hogy a másikat mind jobban akarjuk, vágyjuk megismerni. Ehhez elengedhetetlen a közös időtöltés, beszélgetés és gondolkodás. Jézus Krisztus megosztotta magát a tanítványaival. Időt szentelt rájuk, közösségbe hívta őket és kijelentette, megszabta számukra azokat az alapokat és kereteket, amelyeken keresztül élő és valódi szeretetkapcsolatba kerülhetnek vele és ebből gyökerezően egymással is. Az életünknek sok fontos célja, elképzelése lehet, de nincs annál lényegesebb és sürgetőbb elhívásunk, küldetésünk és megbízásunk, mint az, hogy Isten szeretetének a lényegét, igazságát és valóságát megismerjük és megéljük. Ez nem egy vágyálom, gyönyörű délibáb, elérhetetlen magasság, hanem a lelkünk eredeti otthona, ahová hivatalosak vagyunk, lettünk Jézus Krisztus által. Az ő parancsai, kijelentései és tanításai képesek átvezetni minden akadályon, amely a szeretet útjában áll és megakadályozhat abban, hogy a helyünkön legyünk, jó irányba haladjon az életünk.

Mennyei Atyám, hálát adok neked, mert szereteted megérintett, magával ragadta lelkemet és elvezet a teljes igazságra!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!