2023. május 25., csütörtök

Napi felülről:

„Eljön a nap, amikor felépítik falaidat, azon a napon szélesre tágul a határ.”

Mikeás próféta könyve 7. rész 11. vers*

Áldott csütörtököt, a reményteljes jövő bizonyosságát, hitét és beteljesedését kívánom minden testvérem számára!

Nem tudunk minden nap valami jóban reménykedni, pedig igényünk lenne rá. Mindig vannak olyan időszakok az életünkben, amikor annak is tudunk örülni, hogy túléljük egyik napot a másik után és a legnagyobb kívánságunk csupán annyi, hogy képesek legyünk kipihenni a fáradságunkat. Ez első sorban abból fakad, hogy a lelkünk csak akkor képes szárnyalni, amikor a reménység éltető, felemelő szellői magasba emelik és onnan bepillantást nyerhet egy szebb jövőbe. Viharos időben, a betegségek sötét és komor felhői alatt, a nem várt nehézségek villámcsapásai közt ez szinte lehetetlen. Ezért annyira lényeges, hogy legyenek olyan ígéretek a szívünkbe írva, amelyek nem embertől függenek, amelyeket a mennyei szeretet égette a lelkünkbe, ezért akkor is működnek, amikor már a testünk sem. Annak a bizonyossága, hogy eljön még a felépülés napja, nem beszűkül, hanem kitárul a lehetőségek tárháza, új és eddig ismeretlen területeket fedezhetünk fel, mert erre maga az Örökkévaló adott biztosítékot számunkra Jézus Krisztusban. Ennek egy szelete itt a földön, de a nagyobbik része a mennyei otthonunkban vár ránk!

Mennyei Atyám, hálát adok ígéreteid bizonyosságáért és az abban való reménység beteljesüléséért!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!