2022. szeptember 2., péntek

Napi felülről:

“Istennek az az ígérete, hogy bemehetünk a nyugalmába, még ma is érvényes. Nagyon vigyázzunk tehát, nehogy elmulasszuk ezt a lehetőséget!”

Zsidókhoz írt levél 4. rész 1. vers*

Áldott pénteket, az Istentől kapott lehetőségeink eredményes használatát, kamatoztatását kívánom minden testvérem számára!

Az emberi törvényekkel ellentétben, amelyek időről időre változnak vagy éppen meg is szűnnek, az Örökkévaló kijelentése rendíthetetlen. Isten ígéretei azok a sarokpontok, amelyekre teljes biztonsággal épülhet az egész életünk, a teljes jövőnk. Ő még nem mondott le rólunk, akkor sem, ha mi már ezt megtettük önmagunkkal kapcsolatban. Nála ott van a számunkra elkészített áldás, de ezt el kell fogadni tőle, amihez nélkülözhetetlen az elveszett helyzetünk felismerése, a tévedéseik, bűneink megvallása, elengedése és jóakaratának megragadása. Gondosan ügyeljünk arra, hogy a jelen nehézségei, a pillanat szenvedése vagy éppen boldogsága ne takarja el sem azt az utat, sem azt a célt, amelyet felülről kaptunk. Esélyt szereztünk a szív valódi békességére, a lélek nyugalmára, a hazatalálás örömére, amiről semmi más kedvéért ne mondjunk le soha, hiszen enélkül nem lehet teljes az életünk. Istennek az az ígérete, hogy bemehetek a nyugalmába, ma még érvényes rám. Nagyon vigyázzak tehát, nehogy elmulasszam ezt a páratlan lehetőséget!

Mennyei Atyám, köszönöm ígéreteid biztonságát, erejét és békességét!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .