2022. október 7., péntek

Napi felülről:

„Hiszen sokat tévelygünk mindannyian, ha azonban valaki beszédében nem tévelyeg, az érett ember, képes uralma alatt tartani az egész testét.”

Jakab levele 3. rész 2. vers*

Áldott pénteket, szeretettel és igazságossággal kézben tartott életet kívánok minden testvérem számára!

Mennyire egyszerűnek tűnik, hogy a mi testünk, a mi életünk, a gyakorlatban mégsem úgy látszik, hogy feltétlen uralni tudnánk a lényünket. A beszédünk, szavunk és kifejezésünk pontosan tükrözi, mennyire vagyunk ténylegesen érett, felelősségteljes és céltudatos emberek. Amikor haraggal válaszolunk a sérelmekre, gyűlölettel a bántásra és irigységgel a szomszéd gyarapodására, akkor derül ki, hogy a mások által előidézett körülmények kényszere irányít bennünket és nehezen tudunk ezen felülemelkedni. A bolyongásaink során nem az önigazságunk vagy önigazolásunk lesz a megmentőnk, hanem a békességünk Istennel. Vannak nagyszájúak, akik élvezik, hogy szavukkal mások fölé nőhetnek. A bőbeszédűek azzal hitegetik magukat, hogy mindenkivel jót tesznek, ha a csönd idejét is kihasználják arra, hogy megszólaljanak, pedig éppen az ellenkezője igaz. A mennyei Atya abban szeretne a segítségünkre lenni, hogy felépüljünk a lelki otthonunk, hogy ne kelljen tovább keresgélnünk az ismeretlenben, hanem mennyei célra tartó életet élhessünk.

Mennyei Atyám, tied minden tisztelet, mert te tanítasz bölcsen beszélni és szeretettel válaszolni minden helyzetben!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Szeretettel várunk!