2022. október 26., szerda

Napi felülről:

„Aki köztetek féli az Urat, hallgasson szolgája szavára! Aki sötétségben jár, és nem ragyog rá fény, bízzon az Úr nevében, és támaszkodjon Istenére!”

Ézsaiás könyve 50. rész 10. vers*

Áldott szerdát, a sötétben is biztonságot adó hitet, reménységet és bizalmat kívánok minden testvérem számára!

Amíg világosság vesz körül bennünket, addig bátrabban merünk lépni, tájékozódni és bízni az ösztöneinkben. A sötétség már egy egészen másik arcát mutatja be ugyanannak a világnak, ami addig is körülöttünk volt. Bizonytalan, óvatos lépések, tapogatódzás, félelem és kiszolgáltatottság vesz erőt rajtunk, pedig mindössze a fény ragyogása szűnt meg. A lelki-szellemi sötétség talán még jobban rátelepszik a lényünkre, és hiába az addigi tapasztalat, a szívünk mégis beleremeg az ismeretlenbe. Egy megbízható, bölcs és bátorító szó ilyenkor életet menthet. A mennyei Atya ezért adott számunkra felülről érkező útmutatást, amely megfelelően használva sötét helyen világító lámpás lesz az utunk során. Amíg egy kisgyermek számára a szülői kéz, addig nekünk Istenünk szeretete, amely megjelent Jézus Krisztusban, lehet a támaszunk, bizalmunk és reménységünk a vaksötétben, de még a halál árnyékában is. Félelemre bőségesen van okunk ma is, a csüggedéshez is találunk jónéhány nyomos indokot, de mi nem meghátrálásra születtünk, hanem hitre és reménységre, hogy életet nyerjünk.

Mennyei Atyám, köszönöm a benned megtalált bizalmat és reménységet, ami a sötét időkben is biztos támaszom!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Szeretettel várunk!