2022. november 30., szerda

Napi felülről:

„Látják ezt az alázatosak, és örülnek. Ti, Istent keresők, éledjen szívetek!”

69. zsoltár 33. vers*

Áldott szerdát, az alázat örömét és a szív reményteljes elevenségét kívánom minden testvérem számára!

Ha a növekedés, kiteljesedés és fejlődés teljesen jogos elvárás magunk felé és velünk kapcsolatban is, akkor mit kezdjünk az alázattal, ami pont ennek az ellenkezőjének tűnik. Hogyan lehetünk egyszerre céltudatos, felelősségteljes és többre vágyó emberek, miközben tudatosan és őszintén megéljük kicsinységünket, szegénységünket és gyengeségeinket? Ez akkor nem ellenmondás, amikor felfelé tartunk az Örökkévaló vezetésével a mennyei magaslatokra. Tele vagyunk reménységgel, álmokkal és tervekkel, amelyek egyre feljebb vezetnek, ezzel együtt érzékeljük határainkat, erőtlenségünket, de Isten nagyságát is. Amikor ezen az úton jutunk mind magasabbra, egyre kisebbnek látjuk majd önmagunkat. Lesznek csúcsok, ahol az örömünket senki sem veheti el tőlünk, mert olyan fantasztikus a kilátás. Beköszöntenek azonban a ködös, „nemszeretem” idők is, amikor szükségünk lesz a szívünk, hitünk megerősödésére, arra az eleven reménységre, amely akkor is tovább visz, ha csak az orrunkig látunk el. Akár így, akár úgy érezzük magunkat Istenünk még most is hív és vár bennünket!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy általad megélhetem kicsinységemet, és egyben az a dicsőséges magasságot is, amelyre veled eljuthatok!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!