2022. november 3., csütörtök

Napi felülről:

„Az ezüstöt az olvasztótégely, az aranyat a kemence, az ember jellemét pedig az teszi próbára, ha megdícsérik.”

Példabeszédek könyve 27. rész 21. vers*

Áldott csütörtököt, a bírálat és a dicséret szerepének helyes megértését, megélését kívánom minden testvérem számára!

Amíg a bírálatot, kritikát és az önmagunkkal szembesítő szókimondást fájdalmasan éljük meg felnőttként, addig a dicséretet, dicsőséget és elismerést kifejezetten vágyjuk és igényeljük, mert olyan mintha erőt adna számunkra a folytatáshoz. Igazából az első a hegy megmászásának küzdelme, a másik pedig a lefelé haladás könnyedsége rásegítéssel. Igaz, hogy felfelé nehéz haladni, fárasztó és csüggesztő, de nagyobb veszélyben akkor vagyunk, amikor visz lefelé a lendület, ha pedig még valaki tol is rajtunk egyet, akkor eshetünk igazán nagyot. Az életünk hullámvasútja kikerülhetetlen. Lesznek sikereink, de néha meg kell járnunk a csüggedés, elkeseredés völgyeit is, mert ezen keresztül jutunk csak tovább. A visszajelzésre, jutalomra és megbecsülésre szükségünk van, mert így lettünk megteremtve, de nem mindegy, hogy miként éljük meg, mit kezdünk vele. Az az egészséges, amikor nem próbáljuk kikényszeríteni, elvárni a környezetünktől, mert helyesen látjuk magunkat, eredményeinket és bizalmunk van abban, hogy a mennyei Atyánál minden dicséretet megkapunk majd, ami igazságosan jár számunkra.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy nálad nincs elfelejtve semmi, ami dicséretre érdemes az életemben, és a megfelelő időben és helyen te elő is fogod hozni!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!