2022. március 27., vasárnap
Napi felülről:
„Hiszen, oly annyira kimutatta szeretetét Isten az emberiség felé, hogy az egyszülött Fiát ajándékozta oda, hogy mindenki, aki benne hisz, az ne a vesztébe rohanjon, hanem megragadhassa az örökkévaló életet.”
János evangéliuma 3. rész 16. vers*
Áldott vasárnapot, Isten szeretetének valóságos megismerését, elfogadását és erejét kívánom minden testvérem életére!
Vannak terveink vágyaink, amelyeket szeretnénk megvalósítani az életünkben, mert úgy gondoljuk, hogy ezzel lesz teljes a boldogságunk, erre van igazán szükségünk. Sajnos azzal is szembesülünk, hogy a legeslegjobb ötleteink, álmaink közül sem tudunk mindent végigvinni, mert nem mindenki partner ebben, vannak, akik akkor sem becsülnek minket, ha mindent megteszünk értük. Ennek ellenére nem adjuk fel, hiszen azok, akik valóságosan megismernek, megszeretnek bennünket, azok lesznek a valódi társaink, testvéreink és barátaink. Ővelük együtt lesz az életünk élhető, örömteli és igazán értelmes. A mennyei Atya egy csodálatos életet tervezett számunkra, amelyben a boldogság, békesség és öröm alapértékek. Ettől kerültünk távol hitetlenségünkkel és önfejűségünkkel, amelyek miatt büszkén rohanunk a vesztünkbe. Az Örökkévaló azonban ennek ellenére hajolt le hozzánk, és adott még egy esélyt a megmenekülésre, az örökkévaló életre. Jézus Krisztusban, az egyszülött Fiúban megjelent számunkra a megmentő szeretetet, hogy aki hit által megragadja ezt a lehetőséget, az rátaláljon és élvezhesse a menny megvalósult álmát az életében.
Mennyei Atyám, köszönöm, hogy ennyire szeretsz! Köszönöm jó tervedet az életemmel!
*Saját fordítás