2022. március 25., péntek

Napi felülről:

„Kiáltott az elesett, az Úr meghallgatta, és minden bajából kiszabadította.”

34. zsoltár 7. vers*

Áldott pénteket, a terheink alól valódi szabadulást, az élő Isten megszólításához pedig bátor hitet kívánok minden testvérem részére!

Mindent megpróbálunk megtenni azért, hogy állva maradjunk, hogy meglegyen legalább a látszat, hogy jól vagyunk. Nem szeretnénk, ha gyengének látnának bennünket, elesettnek vagy hibásnak, mert az a kísértés dolgozik bennünk, hogy csak az a jó, aki valamit fel tud mutatni. Tényleg büszke egy szülő gyermekére, ha elkezd tipegni, megteszi az első lépéseit, de akkor fogja teljes szeretettel, vigasztalással átölelni, felemelni, amikor elesik és megüti magát a nagy igyekezetében. Az Istenben vetett hit nem csupán eredményekről, hitlépésekről, győzelmekről szól, ez csak az egyik lába a reménységnek. A másik éppen olyan fontos, mert nélküle nem lehetséges valóban előre jutni, ez pedig az őszinte alázat, beismerés és imádság. Nem szégyen a fáradtság, hanem a munka velejárója, nem tragédia és takargatnivaló a botlás, hanem lehetőség az újragondolásra, a változtatásra és a megújulásra. Ez a mi nagy esélyünk, amely Jézus Krisztus által naponta számunkra is nyitva áll, mert bajok mindig lehetnek az életünkben, de valódi és teljes szabadítás csak felülről érkezhet!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy kedves előtted, ha segítségül hívlak, és hálát adok szabadításod öröméért!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!