2022. május 17., kedd

Napi felülről:

„Megmondták neked, ó ember, mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: Semmi mást, mint hogy váltsd tettekre az igazságot, szeresd hűségesen, és járj alázatosan a te Isteneddel.”

Mikeás könyve 6. rész 8. vers*

Áldott keddet, a működő igazság, a hűséges szeretet és a felemelő alázat jelenlétét és erejét kívánom minden testvérem számára!

Van feladatunk bőségesen! Amikor komolyan vesszük a felelősségeinket, az álmaink megvalósítását, akkor szinte már tele is írtuk előre a naptárunkat a halálunk pillanatáig. Ezen tennivalók közül sokról kiderül, hogy teljesen felesleges erőlködés volt, időrabló elfoglaltság, de az elveszett napokat és éveket nem lehet visszahozni, csak legfeljebb tanulni belőle. Érdemes, sőt létfontosságú, hogy azzal is tisztában legyünk, hogy mit várnak tőlünk felülről, hiszen ez lesz a számonkérés alapja. Amikor ezek közül teszünk félre, sorolunk hátra valamit, az végzetes hibaként fog jelentkezni a legvégén. Az Isten igazságának, szeretetének és nagyságának elismerése, megismerése és használata azok az alapok, amelyekre érdemes építeni az egész életünket, mert ezek segítenek túlélni minden nehézséget, sőt utat nyitnak és mutatnak a mennyei otthonunkba is. Ráadásul segítenek elkerülni a hiábavaló, sőt veszélyes emberi terveket, amelyek ugyan csábítóak, de igazságtalanok, szeretetlenek és másokat lenéznek, kihasználnak. Jézus Krisztus megmutatta, bemutatta, hogyan működik ez a gyakorlatban, nekünk pedig támogatást adott és ad, hogy a saját helyzetünkben, környezetünkben, hogyan lesz mindez valóság!

Mennyei Atyám, hálát adok éltető igazságodért, megmentő szeretetedért és felemelő nagyságodért!

*Szent István Társulat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .