2022. június 16., csütörtök

Napi felülről:

„Bár ezt emberi értelemmel fel sem lehet fogni, én mégis azért imádkozom, hogy átéljétek, és igazán megismerjétek Krisztus szeretetét, és ezáltal Isten maga töltsön be titeket teljesen.”

Pál levele az efezusiakhoz 3. rész 19. vers*

Áldott csütörtököt, Jézus Krisztus szeretetének, Isten jelenlétének valóságát, megtartó erejét kívánom minden testvérem számára!

Pontosan tudjuk, illetve tudni véljük, hogy mire lenne még szükségünk ahhoz, hogy boldogabb, jobb és szebb életet éljünk. Erről szólnak a vágyaink, álmaink és elképzeléseink. Mennyi pénzre lenne szükségünk? Mit kellene még megvennünk, elsajátítanunk? Miben lenne szükség változásra, fejlődésre? Hova kellene még eljutnunk? Valós kérések és kérdések, de van tőlük is fontosabb. Ha ezek közül bármelyikben is sikereket érünk el, az egy időre ad majd segítséget, megbecsülést és jó érzéseket, amire egyértelműen szükségünk van, de ennél többre is. Ugyanis a szívünk, lelkünk szeretetből született éppen ezért csak a szeretetben fogja megtalálni a valóságos, igazi boldogságát is. Ennek pedig a forrása, lehetősége és teljessége Isten szeretetében élhető meg, amely Jézus Krisztus által jött el hozzánk, lehet a miénk. Ez a legmélyebb hiány és legmagasabb cél is az életünk számára. Ehhez az értelmünk kevés, még a jóakaratunk is korlátokba ütközik, de a hitünk és reménységünk megragadhatja a szemmel láthatatlan, de annál valóságosabb isteni igazságot. A boldogságunk, békességünk egyenesen arányos a szeretet jelenlétével az életünkben!

Mennyei Atyám köszönöm, hogy szereteted megismerhető és elérhető számomra is. Sok mindenre vágyok, de mindennél jobban arra, hogy ebben a szeretetben éljek és növekedjek!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!