2022. június 12., vasárnap
Napi felülről:
„Szeretteim, szerethetjük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeretetben él Istentől született, és ismeri az Istent!”
János első levele 4. rész 7. vers*
Áldott vasárnapot, a valódi szeretet megélését, örömét és békességét kívánom minden testvérem életére!
Sok vágyott dolog, álom, kívánság még messze van tőlünk, és vannak közülük, amelyek elérhetetlen távolságban. Küzdünk, dolgozunk, áldozatot hozunk, hogy csak egy kis időre is, de élvezhessük a beteljesült reményeinket, de egyszer el kell engedni őket, tovatűnő szép emlékek maradnak csak belőlük. Eközben elérhető közelségbe került számunkra Isten szeretetének a megtapasztalása, megélése és igazsága. Az, hogy gonosz, hűtlen, önző és kegyetlen világban élünk az a mindennapok valósága, de pont ezért fontos annyira, hogy mi a Szeretetet válasszuk. Még mindig van lehetőséged igazán és valóságosan szeretni, de ez nem egy kellemes, szívmelengető érzés csupán, hanem éppen ellenkezőleg, az árral szemben való fárasztó úszás, hiszen arra vezet az út felfelé. Vagy szeretetben élsz, vagy meghal a lelked, vagyis elszakadsz, távol vagy a mennyei Atyától! A szeretet egyszerre önmagad átadása és beteljesedése. Isten erejének megtapasztalása és megismerése. Harc a gyűlölet, harag, irigység és keserűség ellen. Mennyei gyógyszer, táplálék és erőforrás, amely Jézus Krisztus által neked is megadatott. Panaszkodhatsz, hogy mennyi rossz vesz körül, de inkább gyakorold magad a szeretetben, még, ha nehéz is, mert ez a mennyei családod otthona!
Mennyei Atyám, köszönöm mindenek ellenére való szereteted erejét, valóságát és jelenlétét! Ebben akarok élni, járni és küzdeni!
*Saját fordítás