2022. július 9., szombat

Napi felülről:

„Így, mivel maga is kísértést szenvedett, tud segíteni azokon, akik a kísértéssel küzdenek.”

Zsidókhoz írt levél 2. rész 18. vers*

Áldott szombatot, a felülről érkező segítő kéz hatalmát, erejét és örömét kívánom minden testvérem életében!

Az, hogy mit próbálok ki, mit próbálok megtenni, mit engedek meg magamnak abban szerepe van a saját döntésemnek, ebből fakadóan számonkérhető vagyok. Ezzel együtt a saját kívánságaimat, vágyaimat külső hatások is erősítik, táplálják. A kísértés ott kezdődik, amikor olyan területet akarok felfedezni, amiről tudom, hogy nem helyes. Amikor a lelkiismeretem jelzi, hogy bajok lesznek, ha elindulok egy bizonyos úton. Amikor érzem, sejtem, hogy Isten igazságával szembemegy, vagy attól eltér, ami előttem áll. A kísértés akkor ér célba, és ezzel együtt akkor képes letéríteni a jó útról, ha helyet engedek számára a szívem, lelkem otthonában. Amikor valamiféle indok, igazság, előny vagy haszon miatt szabad utat kap a lelkiismeretem, józanságom és hitem rovására. Jézus Krisztust földi életében folyamatosan körülvette a kísértés, a Kísértő szándéka. Felhasználva hozzá saját természetes szükségeit, vagy éppen mennyei lehetőségeit. Nála soha nem ért célt ez az emberi vagy ördögi befolyás, de ebből adódóan hatékonyan és erőteljes tud segíteni azokon, akik kísértéssel küzdenek. Ezt az értünk nyúló mennyei kezet minden helyzetben érdemes és létfontosságú megragadni.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy még a kísértéseim idején sem hagysz magamra, sőt segítesz abban, hogy elkerüljem őket, vagy kiszabaduljak csapdájukból!

*Szent István Társulat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!