2022. július 18., hétfő

Napi felülről:

„Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak.”

Lukács evangéliuma 21. rész 34-35. vers*

Áldott hétfőt, a bizonytalanság idején türelmes bizonyosságot, a gondok sűrűjében pedig előrelátó bölcsességet kívánok minden testvérem számára!

A valódi, Istenben bízó hit nem a hiszékenység mértékegysége, sőt pont attól akar megmenteni bennünket, hogy akár saját, akár mások ámítása, megtévesztése vagy hazugsága félre tudjon vezetni. Jelentkező pedig bőven akad arra, hogy félelmet, aggodalmat és kétségbeesést hintsen el a szívünkbe. Amikor ezeket nem kezeljük megfelelően, vagy csak hagyjuk felnőni a magjukat, akkor elég gyorsan ránk tudnak telepedni, be tudják borítani a lelkünket. Ezek elől pedig nehéz menekülni, és rosszabbnál rosszabb látszatmegoldásokat kínálnak majd számunkra. A mámor, a bódultság vagy a másokra mutogatás egy időre elterelheti a figyelmünket a saját felelősségünkről, de nem készít fel a küzdelemre, sőt még kiszolgáltatottabbá teszi a lelkünket. Nem kell, nem szabad, hogy számunkra is csapda legyen, mindaz, ami el fog érkezni a földre és minden lakójára, és tehetetlenek, felkészületlenek legyünk vele szemben. A mennyei Atya nem csupán figyelmeztetni akar bennünket a józan óvatosságra, bölcs előrelátásra, hanem segítséget, bátorítást és békességet is ad, ha kérjük tőle. Először nem kivesz bennünket a próbák tüzéből, hanem megtartja, megőrzi az életünket a lángok között, hogy kipróbáltakká váljunk, hogy amikor, majd ténylegesen felemel bennünket, értékes kincsek legyünk a kezében.

Mennyei Atyám, köszönöm, figyelmeztető jóságod és felkészítő bölcsességed erejét!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!