2022. január 2., vasárnap

Napi felülről:

„Amint tehát megíratott: Amelyeket szem nem pillantott meg, fül nem hallott még, és ember szívében fel sem merült, azokat kezdte el megvalósítani az Isten az őt szeretők számára.”

Első korinthusi levél 2. rész 9. vers*

Áldott vasárnapot, a számunkra elkészített ajándékok felfedezésének örömét, és bátor hitlépéseket kívánok minden testvéremnek!

Vannak vágyaink, terveink, ötleteink a következő időszakra, amelyek lehetnek valóságosak, megvalósíthatóak, de túlzóak és károsak is. Minden jó és hasznos elképzelés, ami bennünket, és ezzel együtt másokat is épít, segít és továbbvisz, az megéri a komoly befektetést. A lustaság, kényelemszeretet és halogatás a legnagyobb ellensége az álmaink valóra válásának, mert a kitartó, rendszeres, és erőt igénylő tanulás, munka visz előre, erre lettünk megteremtve, ezek által tudunk fejlődni. Ezek azonban még mindig csak emberi gondolatok, látások és megértések, amelyek sok sikert, örömöt és boldogságot hozhatnak az életünkbe, de akkor is csak tovatűnő virágok, amelyeket hiba lenne elkerülni, mert szükségünk van rájuk, de ennél is sokkal több vár ránk Isten szeretetében. Nem a képzelőerőnktől, nem az éles látásunktól, és nem is jó hallásunktól függ, hogy mi minden válhat valóra ebben az évben a menny terveiből a mindennapjainkban, hanem attól a valós szeretetkapcsolattól, amely az Istenhez köt bennünket. Mi el sem tudjuk gondolni, hogy mire lehetünk képesek a mennyei Atya segítségével, ő pedig pontosan tudja, ezért fektet belénk olyan sok áldást, erőt és szeretetet.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert olyan dolgokat kezdtél el megvalósítani értem, számomra, amelyek túl vannak minden elképzelésemen, de benne vannak a te szeretetedben!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .