2022. december 6., kedd

Napi felülről:

„Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél.”

8. zsoltár 7. vers*

Áldott keddet, emberségünk, teremtettségünk és felelősségeink hálás, mély és igaz megélését kívánom minden testvérem számára!

Elkeseredni, panaszkodni mindig lesz okunk, ha arra figyelünk, hogy most éppen miben szenvedünk hiányt abból, amire szerintünk szükségünk lenne. Ez egyrészt arra mutat rá, hogy van felelősségérzetünk, magunk felé mindenképpen, de arra is, hogy beleástuk magunkat a problémák gödrébe és onnan nem látunk ki, nem látunk tovább a lehetőségeink kertjére. A teremtő megajándékozott bennünket a gondolkodás, előrelátás, tervezés, alkotás és felelősségteljes uralkodás hatalmával. Képesek vagyunk álmodni és az álmainkat megvalósítani, a jelenben élni, de közben bölcsen előkészíteni a jövőt. Vetni, hogy lehessen aratni. Tanulni, hogy egyre hasznosabban élhessünk. Ez nem egyesek kiváltsága, hanem az emberé. Amikor leküzdhetetlennek látszó akadályok tornyosulnak előttünk, akkor hajlamosak vagyunk magunkat leértékelni, vesztesnek látni és feladni a küzdelmet. Pedig éppen ezek a helyzetek hozhatják ki belőlünk a legtöbbet, a legjobbat és a legértékesebbet. Ekkor talán odafordulunk ahhoz, akitől az élet lehetőségét kaptunk, és kaphatjuk, hogy az ő segítségével újból megnyíljon a láthatár, amely még a halálon is túlmutat.

Mennyei Atyám, tőled kaptam azt a kiváltságot, lehetőséget, hogy életem legyen itt a földön és veled együtt a mennyben is!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!