2022. augusztus 31., szerda

Napi felülről:

„Krisztus azonban mint Fiú hű a maga házához. Az ő háza mi vagyunk, ha a bizalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk.”

Zsidókhoz írt levél 3. rész 6. vers*

Áldott szerdát, Isten házához, országához következetes, hűséges és szilárd ragaszkodást kívánok minden testvérem számára!

Az építkezés lépésről lépésre halad. A tervezés, költségvetés után elkezdődhet a kivitelezés összetett folyamata. A félig kész ház még nem nyújt ugyanolyan látványt és megnyugvást, mint az elkészült, de már benne van a jövő bizalma és reménysége. Addig, amíg Isten dolgozik rajtunk, bennünk és általunk nyugodtak lehetünk, hogy épül az a lelki ház, amit ő tervezett Jézus Krisztusban számunkra, akkor is, ha nem olyan látványos az előrehaladás, mint amit mi elvárnánk. Vannak olyan időszakok, amikor hirtelen nagy változások történnek, de vannak olyanok is, amikor várakozni kell a következő lépésre. A mennyei Atya biztosan, gondosan és hiba nélkül végzi az ő részét ebben a munkában, nekünk pedig a teljes lényünket bele kell tennünk ahhoz, hogy szégyenkezés helyett dicsőség legyen a végeredmény. Ezért egy pillanatra sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy nekünk nem rövidtávú, csak a földön elérhető céljaink vannak, hanem a mennyel közös építkezésünk, amit ráadásul az Örökkévaló tervezett, de bennünket is meghívott, hogy részesei legyünk ennek a csodának. Ne add fel, mert nem látsz át mindent, nem értesz minden részletet vagy nehéznek tűnik a küzdelem! Jézus Krisztusnál a legjobb helyen vagy, ő pedig be is fejezi, fel is építi benned, amit elkezdett a világ teremtése előtt!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy valójában te építed az életem minden értékét, kincsét és a jövőjét is!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!