2022. április 25., hétfő

Napi felülről:

„Aki lámpást gyújt, nem takarja le edénnyel, ágy alá sem rejti, hanem a lámpatartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot.”

Lukács evangéliuma 8. rész 16. vers*

Áldott hétfőt, fénnyel, világossággal, reménységgel és szeretettel betöltött hetet kívánok minden testvérem számára!

A családba, munkahelyeken és a közösségekben szükség van a világosság gyermekeire, fényt hordozó és árasztó emberekre, akik élhető, lehetőséget biztosító és nyújtó környezetet teremtenek maguk körül. Ők azok, akik reménységgel veszik körül az életünket, természetes módon segítenek, hogy valóságosan lássuk önmagunkat, de esélyünk legyen a változásra is, ha szükséges. Nem megmondják, hogy mit tegyünk, hanem azzal az igazsággal támogatnak, amelynek fényébe megláthatjuk a valódi feladatainkat, kincseinket, és a helyes utat. Legtöbbször nem is értékeljük őket megfelelő módon, mert annyira magunkra figyelünk, hogy észre sem vesszük, hogy mennyire fontosak számunkra, csak akkor, amikor már nincsenek mellettünk, velünk.  A mennyei Atyának az a terve és kimondott akarata, hogy Jézus Krisztus által ilyen fényt gyújtson a szívünkbe, hogy ez a világosság beragyogja a gonoszság homályát, és másoknak is lehetőséget adjon látni, és helyesen választani.  A lámpást nem elrejteni kell a sötétség elől, mert az edény alatt úgyis kialszik, hanem a helyére tenni, hogy elűzze a félelem sötétségét.

Mennyei Atyám köszönöm, hogy benned Jézus Krisztus által megtaláltam a világ világosságát, ezzel és ebben szeretnék élni minden nap! 

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!