2021. április 11., vasárnap

Napi felülről:

„Miközben egymással beszélgettek és vitáztak, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.” Lukács evangéliuma 24. rész 15. vers*

Áldott vasárnapot, reménységgel teljes, hálaadó szívet és az Istennel való mély szeretetközösséget kívánok minden testvéremnek!

Éljük az életünket, azután megbeszéljük az eseményeket mindazokkal, akikkel csak lehetséges. Értékelünk, tanakodunk, vitázunk, találgatunk és kérdezősködünk, mert enélkül szegényebb lenne az életünk. Ez a lélek valós igénye, mert közösségre lettünk teremtve. Ezért olyan lényeges, hogy milyen társat, barátot, testvért és ismerőst fogadunk be, engedünk közel magunkhoz, mert ezek a kapcsolatok alapvetően határozzák meg a gondolkodásunkat és a jellemformálódásunkat. A másik fele, hogy készek vagyunk-e igaz és őszinte társsá, baráttá, testvérré válni, akikkel jó együtt lenni, időt tölteni, beszélgetni, vitatkozni? Ennek az ára az elköteleződés, a hűség és a tisztelet. A legcsodálatosabb az, hogy Jézus is szívesen csatlakozik a szenvedélyes beszélgetéseinkhez, igaz ezt gyakran fel sem fogjuk, nem is tudatosítjuk magunkban. Akit meg tud szólítani, aki hallja a hangját akár tudattalanul is, azon keresztül bekapcsolódik a közösségünkbe. Kérdéseket ad, terelgeti a gondolatainkat és szeretné, ha a szívünk felforrósodna és a menny tűzében égne, minden nehézség és kihívás mellett is. A mennyei Atya a mai napra is előkészített számunkra néhány meghatározó beszélgetést, használjuk ki őket és közben hagyjuk, hogy a Lélek is megszólaljon a szívünkben.

Uram, a te jelenléted olyan hihetetlen az életemben, de mégis annyira valós és igaz! Köszönöm, hogy ma is formálsz, vezetsz és tanítasz a mennyei terv szerint.

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!