Kategória: Imahét

Jézus feltámadásával megtörtént a legnagyobb győzelem: az Isten, aki megüresítette magát és emberi formát vett fel, letette az életét, majd harmadnapon felvette azt. A sátán csak a halálig látott, de Jézust nem tudta fogva tartani, esélye sem volt az értünk megöletett Báránnyal szemben. Ezzel együtt megszűnt egy addig áthidalhatatlan szakadék: minden ember halott szelleme életre kelhet, és újra közösségben lehet Istennel. Minden jogosultságunk amit az életrehívásban kaptunk, ismét nálunk van, Jézus vérén vásárolta meg, amit átjátszottunk a sátán kezére, így Isten gyermekeiként felhatalmazásunk van az ő erejével és hatalmával építeni az ő királyságát. Jogunk, és kötelességünk a béketeremtés, a környezetünk felvirágoztatása. Lehetünk újra folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, még ha a körülmények nem ennek kedveznek, akkor is. Dicsőség Istennek, hiszen: “Nincsen azért már semmi kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” Róma 8:1 (EIV)

“Jézus, nem volt az a mélység, amit ne jártál volna meg értem, az a fájdalom, amit ne hordoztál volna el értem, nem volt az a hatalom, ami megállíthatott abban, hogy megments engem. Köszönöm, hogy ennyire értékesnek tartasz, hogy ilyen mélyen szeretsz! Köszönöm, hogy már nem vagyok szolga, hanem szabad, az én örökségem nagyon tetszik nekem! Áldott legyen a te neved, és magasztaljanak az egész földön, mert te vagy egyedül méltó, engedd meg ma is ünneplésünkben, hogy együtt zengjük a trón körül állókkal: szent, szent, szent a Seregek Ura! Ámen”

A nagyszombat számomra a várakozás napja. Bár minden elvégeztetett, mégis egyenlőre a feltámadás, az emberek számára kézzelfogható áttörés, a csoda előtt vagyunk. Az életünkben is vannak ilyen hosszabb-rövidebb szakaszok, amikor tudjuk, hogy Isten mozdult a mennyben, de még nem látjuk a változást a földön. Azt hiszem mindegyikünknek vannak olyan rokonai, barátai, akik találkoztak az evangéliummal, de még nem láttuk -kinek kinek az élethelyzete szerint- az áttörést, megtérést, visszatérést vagy gyógyulást az életükben. Hozzuk ma őket Isten elé, járjunk közben értük, és imáink legyenek fegyverek az Úr kezében, mozgósítson mennyei seregeket a szó, amit Isten akaratával egységben mondunk ki értük!

“Mennyei Atyám, a te titkaid közé tartozik, hogy kiket hogyan érsz el, mikor szólítasz meg, a te döntésed, hogy kinek hogyan munkálkodsz az életében. Nem ismeretlen előtted, hogy már olyan sokszor fordultam hozzád, hogy olyan régóta várom az áttörést, hogy szinte fáj újra kérni, mert megkísért a gondolat, hogy talán nincs is értelme. Kérlek szabadítsd fel a lelkem a kételkedés alól, és adj újult hitet és bizalmat, hogy állhatatosan tudjak közbenjárni a szeretteimért! Kérlek érd el őket a te szereteteddel, leplezd le a hazugság hálóit a gondolataikban, és vedd le annak lepleit az ő szemük elől! Adj új lehetőséget a veled való találkozásra, ahol a te fényed minden sötétséget áttör! Imádkozom, hogy a te terved győzedelmeskedjen a sátán minden cselszövése felett, és a te akaratod legyen meg a családom és barátaim életében! Jézus nevében imádkoztam. Ámen.”

A bűn egyik alapértelmezett szörnyű következménye a halál, azonban ezzel életünk végén szembesülünk úgy igazán. Ami a végső tragédián túl végtelenül szomorú, az a haláltusa, amit a lelkünk vív az Isten közelsége nélkül. Olyan ez, mint amikor valaki víz alatt próbál levegőért kapkodni, viszont amíg a fuldokló minden porcikája sikolt az életért, addig a lelkünk haldoklása lassú, csendes, tompa kín, ha elég távol vagyunk Istentől, ha elég kemény a szívünk, már fájdalmat sem érzünk.

Ebben az állapotban csak távoli teher a figyelmeztetés, bosszantó a kijózanító szó, mint a szúnyog, csak arra vágyunk hogy maradjon abba a zümmögés… A falaink miatt kell Jézusnak zörgetnie, nem csak egyszer „becsengetni”, mert úgy hozzá lehet szokni, úgy bele lehet tompulni, annyira ki lehet zárni a már fárasztó hangot, hogy fel sem tűnik hogy az élettől tartjuk távol magunkat. Pedig Jézus adni akarja és adja a lehetőséget a megtérésre. A rendelkezésre álló időnk véges, most kellene ajtót nyitni, és összetörni, hogy aztán még időben felépíthessen Isten, és meg tudjunk állni az utolsó időkben, mert az idők gonoszak.

“Drága Jézus, köszönöm hogy annyira szeretsz, hogy a keresztet is vállaltad értem. Felfoghatatlan csoda, hogy a halálomat helyettem átélted, életre cserélted, sőt, gyermekeddé fogadtál és királyi méltóságba emeltél! Istenem, tudom hogy még nem végeztél azzal a munkával, amit bennem elkezdtél. Kérlek segíts, hogy hadd tudjam megnyitni a szívem az általad előkészített változásokra, mert még ez sem megy nélküled. Szükségem van a te kegyelmedre, áraszd rám a te Szent Szellemedet, hogy felismerjem az alkalmas időt, és bölcsen éljek a lehetőségeimmel! Ámen!”

Jézus azt ígérte nekünk, hogy ha hívására nyitott szívvel felelünk, akkor ő nem csak bemutatkozik nekünk, hanem közösséget vállal velünk, lakozást vesz nálunk, és együtt vacsorázik velünk. Ő egy különleges vendég: ha beengedjük a szívünkbe, akkor ő terít nekünk asztalt. Minden, amire valaha szükségünk volt, vagy szükségünk lehet, elénk van készítve, és csak arra vár, hogy éljünk vele.

“Szenved-e valaki közöttetek? Imádkozzék! Öröme van-e valakinek? Énekeljen dicséretet!
Beteg-e valaki közöttetek? Hívassa magához a gyülekezet véneit, hogy imádkozzanak érte, és kenjék meg olajjal az Úr nevében.

És a hitből fakadó imádság megszabadítja a szenvedőt, az Úr felsegíti őt, sőt ha bűnt követett is el, bocsánatot nyer. Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.”
Jakab 5:13-16 (HUNB)

“Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett. Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.”
Zsidók 4:15-16 (RÚF)

“Mennyei Atyám, köszönöm, hogy te ma is tárt karokkal vársz, és a te asztalod bőségesen terítve van előttem. Kérlek segíts rád hangolódnom, hogy felismerjem a valódi szükségeimet, hogy a te szíved szerint előkészített áldásokat tudjam kérni az életemre és testvéreim életére. Adj hitet Uram, hogy ne kételkedve kérjek, te bátorítsd fel a szívemet, hogy őszintén kiáltani tudjak hozzád! Légy te az életemben aki gondoskodik, aki előttem jár, én gyógyítóm és szabadítóm! Hova mennék, ha nem hozzád? Hiszen te vagy a “Vagyok”, akié az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké! Ámen!”

Az ige több helyen is beszél arról, hogy az egyik legfontosabb módja annak, hogy szeretetünket kifejezzük Isten felé, ha engedelmeskedünk neki. Épp ezért, olyan egyszerűnek tűnik az összefüggés: ha szeretem Istent, akkor jó dolgokat teszek, és ezek a jó dolgok életem gyümölcsei. Tehát eszerint a világ fekete-fehér: vannak cselekedetek amik jók, és vannak amik rosszak, életünk végén pedig összeszámolhatjuk majd, hogy melyek voltak túlsúlyban.

Az ige azonban itt eggyel tovább viszi ezt a gondolatot: nem csak azzal számol, hogy egy cselekedet önmagában jó-e vagy rossz, hanem a szív legbelsőbb indulataitól végigköveti azt, hogy milyen hatása van másokra nézve, avagy milyen gyümölcsöt terem mindaz, amit teszek. Jézus életéből az látszik, hogy minden megszólalásában és minden mozdulatában az Atyával volt egységben. Mindig a helyzetre reagált, arra hogy mivel épít, mivel mutatja be az Atyát, hogy hogyan ér el a szívekig. Sosem gázolt át senkin az igazság zászlaját lengetve, csak hogy önmagát felemelje. Jelentősége volt annak, amikor bűnösökkel, vámszedőkkel vacsorázott együtt, amikor hagyta, hogy egy utcalány a lábát megmossa, amikor a pénzváltók asztalát felborította, amikor engedte, hogy a gazdag ifjú megszomorodva távozzon, vagy amikor épp “későn” ért Lázárhoz.

A Galata 5:22-23-ban az ige felsorolja azokat a belső értékeket, amik a Szent Szellemmel való közösség következményeként fejlődhetnek ki bennünk. Amikor ez a gyümölcs megérik a lelkünkben, akkor képesek leszünk előrelátóan cselekedni, vagyis nem csak az számít, hogy amit teszünk, önmagukban helyesek-e, hanem hogy milyen következménye van a körülöttünk élők számára.

“Drága Jézus! Taníts engem úgy szolgálni, hogy az ne rólam szóljon, hanem valóban a testvéremet szolgálja, és rád mutasson, téged dicsőítsen! Segíts, hogy hadd tudjam felismerni, hogy a szavaim és tetteim milyen mély nyomot hagyhatnak a másik emberben, és vezess engem naponként, hogy a te látásoddal, a te szíveddel összhangban tudjak jelen lenni a nehéz helyzetekben is. Áldj meg bennünket Uram látó szemmel, halló füllel és érző szívvel, és te adj közénk egységet, hogy nyilvánvalóvá legyen rajtunk, hogy hozzád tartozunk, a te néped vagyunk, te pedig ami egyedüli és mindenható Istenünk vagy! Ámen!”