2024. április 30., kedd

Napi felülről:

„A hirtelen haragú ostobán cselekszik, aki pedig gonosz terveket szövöget, azt meggyűlölik.”

A példabeszédek könyve 14. rész 17. vers*

Áldott keddet, józan, egyenes és tiszta indulatokat, gondolatokat és tetteket kívánok minden testvérem részére!

Emberségünk egyik fontos ismertetőjegye és alapja, hogy megtanulunk uralkodni az indulataink, vágyaink és érzéseink felett. Ez egy teljesen természetes és egészséges folyamata a lelkünk kibontakozásának és érettségének. Ez nem egyenlő azzal, hogy megpróbáljuk eltitkolni azt, ami bennünk van, mást mutatni, mint a valóság és elsajátítani a képmutatás mesterségét. Az önuralom arról szól, hogy először a lelkünkben küzdünk meg a haragunkkal, már akkor kezeljük azt, mikor még csak fellobbanó láng, hogy ne legyen belőle perzselő tűzvész, ha szabadjára engedjük. Felindultságunk zabolátlansága kiveszi a józan döntéshozó képességünk kezéből a gyeplőt és ostoba, bolond, meggondolatlan tettekhez vezet. Ennél is pusztítóbb azonban, amikor a szívünk elkezd gonosz eszközöket használni céljai elérése érdekében. Félrevezet, hazudik, becsap és csal, hogy vágyait beteljesítse. Ez előre megfontolt szándékú rosszindulat, amit lehet leplezni egy ideig, de romboló és gyűlöletes. Ettől biztosan nem leszünk sem jobbak sem többek. Az Örökkévaló azonban arra tanít, hogy miként szerezhetjük vagy őrizhetjük meg lelkünk tiszta, egyenes és igaz emberségét, azt a szívet, amelyben a békesség, reménység és szeretet a házigazda.

Mennyei Atyám, kérlek segíts, hogy ne legyek kiszolgáltatva haragom, indulatom ostobaságának és soha ne használjam a gonoszság eszközeit céljaim eléréséhez!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!