2023. szeptember 30., szombat

Napi felülről:

„Nekünk, amíg nappal van, annak a cselekedeteit kell végeznünk, aki elküldött engem. Mert eljön az éjszaka, amikor senki sem munkálkodhat.”

János evangéliuma 9. rész 4. vers*

Áldott szombatot, a mennyei Atyától kapott feladatok hűséges és következetes felvállalását és beteljesítését kívánom minden testvérem számára!

Azt, hogy mikor van nappal és mikor éjszaka nem én szabom meg, de alkalmazkodnom kell hozzá. Ráadásul a mindennapi életben megtehetem, hogy felcserélem a napszakokat és sötétben dolgozok, mert van mesterséges világítás, nappal pedig pihenek, de ez nem így működik lelki-szellemi összefüggésben. Az Örökkévalótól elhívást, megbízást és feladatokat kaptam. Ezeket a teendőket nem a sírfeliratomra szánta az Úr, hanem az életem beteljesedéséhez. Bármilyen nehéz is belátni, de a boldogságom meggyökerezéséhez és gyümölcsterméséhez nem elég az, ha a saját terveimet megvalósítom, mert ennél többre születtem. Arra lettem megteremtve, hogy megértsem és csatlakozzam a mennyek királyságához és részt vegyek az Atya akaratának megvalósításában. Ez már ember feletti cél, de pontosan annyival tovább vezet, amennyivel több nálam. Ma még a lehetőségek nappala van, bármilyen sötét felhők gyülekeznek is felettem. Most kell azt tennem, amire felülről tanítottak. Szeretni, úgy, ahogy Jézus Krisztus szeret engem! Táplálni az életet, a reményt és a hitet! Bátorítani, segíteni és gyógyítani azzal az áldással, amit én is úgy kaptam. Útjelző tábla lenni azok számára, akik felfelé vágynak!

Mennyei Atyám köszönöm azt a bizalmat, amivel felém vagy, hogy meghívtál országod építésére!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!