2023. november 29., szerda

Napi felülről:

„Ennek ellenére, sokan hittek Jézusban még a vezetők közül is, de a farizeusok miatt ezt nem vallották meg nyíltan, nehogy kizárják őket a zsinagógai közösségből.”

János evangéliuma 12.rész 42.vers*

Áldott szerdát, a félelmeink, emberi vélemények és kritikák ellenére való bátor, őszinte és hittel teli életet kívánok minden testvérem számára!

A szív mélyen elrejtett, de valóságos gondolatai, hite sokkal előbb megszülethet, mint az a bátorság és őszinteség, amellyel ezeket fel merjük és akarjuk vállalni. Amikor szerelmesek lettünk annak az érzése is belül kezdődött el és el kellett telnie egy időnek, el kellett jönnie a megfelelő pillanatnak, hogy ezt megvalljuk kedvesünknek. Ez egy természetes folyamat, de az már gond, ha mások véleménye, gondolkodása vagy a bírálatuktól való félelem miatt nem merjük kimondani azt, amit igazán hiszünk, gondolunk. Hány házasság meg sem született volna, ha az aggodalmakra, kiritkákra tekintettel fel sem vállalják a felek a valódi érzéseiket. A hit földjén talán még nehezebb a helyzetünk, hiszen itt olyan területről kellene szint vallanunk, amely részben túlnyúlik a jelenlegi érzékelhető világunkon. Arról kellene beszélnünk, amit nem tudunk kézzel foghatóan felmutatni, bebizonyítani mégis működő valóság. Ezzel kitehetjük magunkat mások gúnyolódásának, megvetésének és lenézésének, de ha valóban szeretjük az Urat, akkor nincs mitől tartanunk vagy félnünk, nem lehetünk gyávák, mert ő is kiáll mellettünk, akkor is, amikor gyengének, erőtlennek érezzük magunkat.

Mennyei Atyám, hálát adok, mert te felvállaltál engem is Jézus Krisztusban, ezért a hitemet, benned való bizalmamat és szeretetemet nem akarom eltitkolni és bárki előtt is szégyellni!

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!