2023. május 28., Pünkösdvasárnap

Napi felülről:

„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.”

Az apostolok cselekedetei 2. rész 1-2. vers*

Áldott pünkösdvasárnapot, a Szentlélek csodálatos jelenlétét, megújító erejét és hitlépésekre bátorító hatását kívánom minden testvérem számára!

Pünkösd eredetileg az aratás kezdetéhez kapcsoló nemzeti ünnep volt, amikor az új termés betakarítása elindulhatott. Ennek a megünneplésére érkeztek sokan Jeruzsálembe a világ számos tájáról, hogy rokonaikkal együtt részt vehessenek ebben az örömben. Ezt az kedvező napot választotta ki az Atya arra, hogy Szentlelkét csodálatos módon kiárassza mindazokra, akik a feltámadt és tíz nappal korábban mennybe ment Jézus Krisztusban hittek és bíztak. A szélroham zúgása nem egy házat szokott betölteni, hanem a külső világot, de most valami olyat jelzett, ami a mennyei aratás kezdetét indította el. Az apostolok, akik átélték és tanúi lehettek mindannak, ami Jézus Krisztussal történt együtt voltak, egy helyen, mert várták, hogy mi lesz a következő nagy tette az Örökkévalónak. Ők élhették át elsőként, ahogy a megígért Lélek először betölti a házat, ahol ültek, majd őket magukat is. Ez egy új korszak nyitánya lett, ami azóta is tart. Eljutott egészen a mi lakóhelyünkig és ma is azt a célja, hogy megújítson bennünket, hogy általa felülről született életet élhessünk az ő erejével és vezetésével.

Mennyei Atyám, hálát adok a Szentlélek kiáradásáért, mai napig tartó munkájáért és az engem is átformáló erejéért!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked (required)

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Szeretettel várunk!