2023. május 22., hétfő

Napi felülről:

„Tartozom neked, Istenem, fogadalmaimmal, megadom hálaáldozatomat.”

56. zsoltár 13. vers*

Áldott hétfőt, a megajándékozott élet háláját és az Istennek tett fogadalmaink megtartását kívánom minden testvérem számára!

Minél magasra jutunk az élet ranglétráján, annál többeket tudunk lenézni, felülről szemlélni és ez akkor lesz igazán veszélyes, ha elhisszük, hogy nekünk ez a siker megjár. Nem lehetőséget látunk benne, hogy másokat is felemeljünk, hanem az elvárásaink sokasodnak meg a környezetünk felé. Amikor a hálátlanság szemüvegét használjuk, sokan, akik segítettek elérni a céljainkat eltűnnek látókörünkből, ami azért csábító mégis, mert a saját dicsőségünket nagyítja fel mások rovására. Nem csupán szomorú és igazságtalan, amikor elfelejtkezünk arról, hogy kinek mivel tartozunk, hanem egyenesen torzítja a jellemünket, mert hamis képet épít fel önmagunkról. Amikor Istennel szemben tesszük meg ugyanezt, az még nagyobb kockázattal jár, hiszen nem tudhatjuk, hogy meddig lesz még időnk betartani az ígéretünket. Sok mindent halogathatunk az életben, de a mennyei Atyának tett fogadalmainkat mindennél komolyabban kell vennünk, hiszen ezektől függ a jövőnk és a lelkünk igaz reménysége. A hálánk áldozata pedig abban segít, hogy ne szálljunk el saját teljesítményünk nagyságától, hanem miénk lehessen a megajándékozott élet öröme.

Mennyei Atyám, tartozom neked ígéreteim megtartásával és hálás szívem örömével!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!