2023. január 9., hétfő

Napi felülről:

“Dávid nagyon szorult helyzetbe jutott: a nép már arról beszélt, hogy megkövezi, annyira el volt keseredve az egész nép a fiai és leányai miatt. Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól.”

Sámuel első könyve 30. rész 6. vers*

Áldott hétfőt, az előttünk álló héthez megújuló erőt, az elkeseredettség felett pedig győzelmeket kívánok minden testvérem részére!

Dávid, akit Isten már kiválasztott és felkent Izráel királyának, hivatalosan még nem volt uralkodó. Sőt száműzetésbe kényszerült, mert Saul király üldözte őt és halálra kerestette. Családjával, embereivel együtt kivetett, bujdosó életet éltek, ráadásul még arra is rákényszerült, hogy ellenségeinél keressen védelmet. Míg a katonáival távolban jártak, idegenek dúlták és perzselték fel táborukat és mindenüket elhajtották. Feleségeiket, gyermekeiket is elvitték, és azt, sem tudták, hogy hová, merre! Rettentően elkeseredtek, mert mindenük elveszett, amiért éltek, mindenkit elvettek tőlük, akit szerettek. Első megoldásként Dávid felelősségre vonása, megkövezése is felvetődött, de ettől még nem oldódott volna meg semmi. Az emberi remény meghalt, de az Istenben vetett bizalom nem! Dávid az Örökkévalónál keresett erőt és megoldást, hogy túléljék ezt a szörnyűséget és visszaszerezzék kincseiket, szeretteiket. Végül ez mentette meg őket és adott csodálatos győzelmet és megtapasztalást az Úr vezetéséről!

Mennyei Atyám, hálát adok, mert nálad akkor is van erő, megújulás, amikor én már minden emberi reményemet elvesztettem!

*Revideált új fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!