2023. február 20., hétfő

Napi felülről:

„Ne legyünk hiú dicsőségre vágyók, egymás kihívói, egymásra irigykedők!”

Pál levele a galatákhoz 5. rész 26. vers*

Áldott hétfőt, jó, építő és gyümölcsöző kapcsolatokat, közösséget kívánok minden testvérem számára!

Arra mindannyian vágyunk, hogy értékeljenek, elfogadjanak és becsüljenek bennünket. Sőt vannak helyzetek, amikor ezt nem csak igényeljük, hanem egyenesen el is várjuk másoktól. Ez abból vehető észre, hogy megsértődünk, kiakadunk és leterhelődünk, ha ez nem az elvárásaink szerint alakul. Miközben két szemmel nézhetjük egymást, két fülünk van, hogy másokat halljunk, addig befelé, a szívünk irányába csak a lelkiismeretünk lát és hall.  Ezért különösen fontos, hogy a kapcsolataink, a környezetünk segíthessenek bennünket jobb emberré válni. Ehhez mindig észben kell tartanunk, hogy akikkel együtt élünk, dolgozunk és időt töltünk, azok nem legyőzendő ellenfelek, nem eszközök a sikereinkhez, de nem is a boldogságunk akadályai. Éppen ellenkezőleg! Ők a csapattársaink, akikkel közös célokért, győzelmekért harcolunk! Érző emberek, akik ugyanúgy vágynak a megbecsülésre, mint mi. Boldogságkeresők, akiknek hozzánk hasonlóan a jó közösség adhatja meg ezt legteljesebben. A saját boldogságunk útja, egymás értékelésén keresztül vezet, ahol mindannyian számítunk és fontosak vagyunk!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy lehajoltál hozzám Jézus Krisztusban, hogy közösségem lehessen veled és megtanuljam igazán értékelni a másik embert is!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!