2023. február 11., szombat

Napi felülről:

„Amikor Jézus ezt meghallotta, ő válaszolt a farizeusoknak: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek!”

Máté evangéliuma 9. rész 12. vers*

Áldott szombatot, a lelkünk egészségének igényét, vágyát és valóságos beteljesülését kívánom minden testvérem számára!

Az a gondolkodás, hogy a rossz, vagyis lelkületükben beteg emberek nem érdemlik meg, hogy Isten foglalkozzon velük, mert az igazságtalan, szentségtelen lenne nem a mennyből származik, ezért harcolt ellene olyan határozottan Jézus. Akik önmagukat elég jónak, igaznak vélik másokhoz képest, azok előjognak tartják azt, hogy az Örökkévaló elfogadja őket, sőt szerintük csak ők méltók igazán erre. Ebből fakadóan meg is mondhatják, hogy milyen szabályokat kell alkalmazni a vallásos életben, kinek hogyan kellene viselkednie. Csak azt nem veszik észre, hogy ez az egyik legsúlyosabb és legveszélyesebb lelki kór jellegzetes tünete. Ugyanis pont az az alapproblémánk, hogy mi akarjuk eldönteni, meghatározni, hogy mi a jó és mi a rossz a mennyei Atya nélkül vagy sokszor ellenére. Ebből kellene megtérnünk, megváltoznunk és meggyógyulnunk. Vagyis nem nekünk kell tanácsot adnunk az Úrnak, hanem nála kell keresnünk a helyreállás, békesség és szeretet gyógymódját a saját életünkre nézve!

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy gyógyító jóságod a lelkemet is megérintette!  

*Egyszerű fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!