2023. április 15., szombat

Napi felülről:

Ismét szólt hozzá, másodszor: „János Simonja, szeretsz engem?” Ő válaszolt neki: „Igen, Uram, te tudod, hogy kedvellek téged!” Jézus meghagyta neki: „Pásztorold a juhaimat!”

János evangéliuma 21. rész 16. vers*

Áldott szombatot, a helyreállító jóakarat folyamatos segítségét, jelenlétét és bátorítását kívánom minden testvérem számára!

Jézus tovább folytatta a beszélgetést és másodszor is megkérdezi Pétertől: „Szeretsz még mindig engem?” Annak idején Péter se állt meg az első tagadása után, hanem a következő kérdezőnek is azt állította, hogy nincs semmi közé a Mesterhez, ezért most sem lehetett egy körben túllépni a kényes párbeszéden. Minden tagadás egy-egy külön eset volt, ezért a helyreállító szeretetnek mindegyiket rendeznie kellett, hogy nem maradjon elvarratlan szál. Péter ugyanolyan módon felelt most is, mint az első kérdés után, ami után a megbízatása tovább épült: „Pásztorold a juhaimat!” Ez a feladat az érett bárányok gondozását, őrzését és vezetését jelentette, vagyis arra kapott megerősítést, hogy Jézus Krisztus nyája melletti elkötelezett szolgálata kiteljesedjen. Akit Isten helyreállít, lelkileg meggyógyít és szeretetével betölt, az nem egy öncélú élmény vagy megtapasztalás, hanem ajtónyitás a tiszta szándékú, alázatos szolgálat csodálatos földjére. Igaz, hogy itt fárasztó munka is vár ránk, ezzel együtt már a mennyei Atya országát építhetjük és abban élhetünk.

Mennyei Atyám, köszönöm, hogy bizalmad töretlen felém, akkor sem mondtál le rólam, amikor elbuktam. Szereteted nem csupán helyreállít, de fel is készít a szolgálatomra!

*Saját fordítás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címe nem lesz megjelenítve. A kötelező mezők jelölve vannak.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Szeretettel várunk!